//..a szív körül félhomály van de valamelyik kamrájában a poros
villanykörte alatt alszik egy fiú..//
Holnap délután indulás pestre és 20:00-tól vígadunk majd Zsófikámmal és mi is elbúcsúzunk Tőlük...
van egy két félelmem a találkozással kapcsolatban. Zsófi sárospatakon van, és stoppal fog felmenni pestig... úgy beszéltük meg, hogy 19:00-kor találkozunk a nyugati pu-nál. annyira nagyon remélem, hogy semmi baja nem lesz és időben odaér.. :( szegényke... reméle vigyázni fog magára nagyon. aggódom egy csöppet érte... :/
bele sem gondoltam, hogy ezzel a kis földkalandilyesmivel ennyire rövidnek fog tűnni a hét. olyan nagyon gyorsan elrepül... holnap szerda, megnézzük az előadást, aztán csövezünk pesten, hajnalban jövök vissza debrecenbe és megyek suliba. na ahhoz nem lesz semmi kedvem :) sőt még az oep-hez is el kell mennem a taj miatt, aztán haza, Balázzsal is kellene találkozni.. de már előre tudom mennyire rossz kedve lesz, amiért én hulla fáradt leszek és majdnem elalszok. én is szeretnék vele lenni, nagyonis, de a szervezet ellentmond néha. és nekem is rosszul esik, hogy utána pénteken is alig lesz egymásra időnk, aztán szombaton meg pláne, hiszen a szalagtűzője lesz. holnap meg már nem lesz időm találkozni vele. hmm... :(
el is szomorodtam... olyan rossz, hogy Balázs mindig mindent megtesz, hogy mindennap tudjunk találkozni... mióta együtt vagyunk, mindjárt 2 és fél éve, szinte mindennap találkozunk. nincs olyan hogy ne, max az ilyen nyári hegyalja, 1 évben egyszer van rá példa, meg egy két külön bulizós nap, de azok is mind legalább egy évnek tűnnek.. minden tiszteletem a Balázsé, hogy mindennap képes lebuszozni hozzám, és aztán este a sötétben, hidegben hazabuszozik. csak, hogy velem legyen. és nekem egy ujjamat sem kell érte mozdítanom... szeretem nagyon <3 és néha rosszul érzem magam, hogy már így megszoktam ezt a fajta kényelmet, amihez hozzászokatott. :$
néha elmerengek dolgokon... olyan érzéseken, amik annyira nem reálisak... úgy érzem, mintha alig pár hónapja lennénk együtt, tombol a szerelem, közben már eltelt két kerek év és lassan már egy fél is... egymás nélkül mindketten megőrülük, megveszünk, összetörünk... hiába áltatjuk magunkat, hogy kell a különálló élet is.. nem. nem kell. ha én elmegyek bulizni NAGYRITKÁN Nélküle... hiába érzem jól magam, minden egyes áldott percben Ő jár a fejemben, és csak arra kattogok, hogy VeleakaroklenniVeleakaroklenniVeleakaroklenni...
és észrevettem, hogy ezzel Ő is így van... szeretne a srácokkal több időt együtt tölteni, és közben velem is akar lenni, és ha én véletlenül benyögöm az unalmast, mert nincs kedvem, akkor tépelődik, hgy menjen vagy maradjon. néha elmegy néha marad. ha elmegy velem akar lenni. ha marad velük akar lenni. és ha nem vagyunk együtt, akármilyen jól érzi magát, ír, hogy hiányzok, aztán én meg alig bírom visszafogni magam, hogy ne törjek ki zokogásban... mintha 30 évre eltiltanák tőlem... én legtöbbször csak akkor sírok, ha nem lehetünk együtt. az a legfájdalmasabb dolog az életben. hisz annál nincs csodálatosabb érzés, amikor fogod a kezét, nézel a szemébe, hallod a hangját, érzed az illatát, a mellkasára fekszel, szorosan hozzábújsz és védelmez és úgy érzed sosem érhet véget, és hogy halhatatlanok vagytok. és csendben számolod a szívverését. és az idő megáll, hacsak egy pillanatra is, de megáll, és melletted áll, szeress, szeress forrón, megállíthatatlanul, visszavonhatatlanul és mindent elsöprően. és akkor van értelme élned.
hihetetlen ez a szerelem, számomra felfoghatatlan mágikus erő... amilyenben még sosem volt részünk. mindennap meglep és minden percben egy álomképet fest eléd... mintha egy mesében élnél, és aztán mondod, hogy de ez csak kémia. mint minden más... a szerelem csak kémia. dehát milyen magasszintű ez, hogy megcáfolja önmagát? és én hiszek a sorsban.. elhiszem, hogy egymásnak lettünk teremtve, és Balázsnak is elhiszem mindenszavát, amikor a szemembe néz, és azt mondja, hogy én leszek a felesége és lesz két gyönyörű gyermekünk. és elhiszem minden szavát, amikor két kézzel kapaszkodik belém, és bejelenti, hogy sohasem enged el, mi már csak egymásé lehetünk. ugye nem hitte el senki... ? :) Számunkra már csak a közös élet létezik. ha valamikor valamilyen oknál fogva különválnának az útjaink, csak fél emberek lennénk... tele szenvedéssel... visszasírva a régi emlékeket.
nem írok többet ezekről a dolgokról... hiszen szavakkal leírhatatlan..és ezt úgysem értheti senki. csak én és Ő.
és én holnap holddal fogok napozni. <3
--->
és ha esetleg holnap belehalok a pesti éjszakába, mindenkit nagyon szeretek, még azt is akit utálok. :) csókoltatlak benneteket, legyetek jók.
)))(((
és egy kis boldogságosság hozó. ^^'
