---
Mindig letaglóz szalonunk ridegsége. Oly intenzív, hogy szinte azt az érzetet kelti, hogy a kandallóban szürkéllő hamu piszkos, szennyezett hó csupán. Didergek belül, és tudom, most rád kell néznem.
Megteszem.
Nincs mit veszítenem már – mindenem elvetted.
Fiatalkorom óta ismerem az arcod, mégis minden alkalommal olyan, mintha először látnám. Megfejthetetlen szépség dereng a mélyén, ám kínzó sötétségét is jól ismerem.
A szemed élénk figyelmét a szenvedély sem tompítja. Csak pár órája, hogy vöröslő ködén át figyelted az én gyönyörtől kínlódó vonásaim, ahogy öleltél; még ezzel is megalázol, de úgy, hogy ajándéknak érezzem.
Megkötöd a kezeim, pedig erős kezek.
Megtöröd a derekam, pedig egyenes derék.
Összetörsz újra és újra, hogy könnyed, elegánsan sápadt ujjaid közt pergetve szilánkjaim csodálhasd a fényüket. Csak azért, mert megteheted. Csak azért, mert hagyom.
...
Megteszem.
Nincs mit veszítenem már – mindenem elvetted.
Fiatalkorom óta ismerem az arcod, mégis minden alkalommal olyan, mintha először látnám. Megfejthetetlen szépség dereng a mélyén, ám kínzó sötétségét is jól ismerem.
A szemed élénk figyelmét a szenvedély sem tompítja. Csak pár órája, hogy vöröslő ködén át figyelted az én gyönyörtől kínlódó vonásaim, ahogy öleltél; még ezzel is megalázol, de úgy, hogy ajándéknak érezzem.
Megkötöd a kezeim, pedig erős kezek.
Megtöröd a derekam, pedig egyenes derék.
Összetörsz újra és újra, hogy könnyed, elegánsan sápadt ujjaid közt pergetve szilánkjaim csodálhasd a fényüket. Csak azért, mert megteheted. Csak azért, mert hagyom.
...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése