mindenféle érzés kavarog bennem, azok a hosszú séták a kihalt poros utakon zenével a fülemben...
előúsznak, apró bevillanó képek.. fényképek.. a fények képe. de tényleg csak másodpercek, semmi összefüggő. nyár vége van, már majdnem 16 vagyok, megbánás és csalódottság íze a számban.
biciklire fel, tekerni hosszan, leszállni a semmi közepén és nézni ahogy megy le a nap.
zene szól a fejben, és lehet énekelni hangosan, itt úgysem hallja senki. a végén már nincs hangom, de nem bánom, felszabadultság és boldogság járja át a testem ahogy a hűvösödő szél aláfúj a pólómnak.
bár sose érne véget...
biciklire fel, tekerni hosszan, vissza az életbe.
tavaszodik, 16 múltam, nincs semmi, csak menni akarok előre, nem bírok egy helyben ülni.
biciklire fel, tekerni hosszan, leszállni a semmi közepén, egy éppen lekövezett országúton. előttem utánam mellettem erdő, frissen kivirult fák lengedeznek, a napsugár pedig utat tör magának a levelek közt. állok az út közepén, sehol egy autó, sehol egy ember, én ott állok és nézem a kövön fel-fel csillanó napfényt. mosolygok. biciklire fel, egy kevés tekerés után elfogynak a fák, és nincs semmi más csak a mező. leszállok, elhajítom azt a szart és futok bele a semmibe, még mindig zene szól a fejben. életöröm.
mégis többször volt tél, mint ahogy annak lennie kellett volna...
ismét nyár vége van, majdnem 22 vagyok. megbánás, csalódottság és mérhetetlen fájdalom.
motorra fel, tépni a semmibe, amilyen gyorsan csak lehet, ami csak a csövön kifér, a kanyargós utakon, vissza a helyre, ahol régen mindig megtaláltam magam, és mindent, amit kerestem. a helyre amiben sohasem csalódtam. úgy időzítettem, hogy a nap épp lemenőben volt, zene szólt a fejben és vártam az enyhülést... nem jött.
még nem tavaszodik, 22 múltam. nem megyek sehova, itt ülök a gép előtt, beszélgetek, zenét hallgatok és egyre nagyobb mosoly van az arcomon. ez a kis nosztalgia előhozott bennem jót is, rosszat is, és végeredményben semmi negatív.. sőt. őszintén boldog vagyok. : )
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése