hagyjuk már.
globálisan idiótát csinálhatok / csinálok is / magamból, holott annyira felesleges. majd egyszer talán eljön az idő, amikor már nem lesz felesleges, de akkor majd törnöm sem kell magam.
most csak magamra kell koncentrálnom és a jövőmre, gondolom majd szépen alakul minden a maga idejében.
itt az idő felébredni, a homályt eltakarítani magam körül és szembenézni a feladatokkal.
olyan régen kapcsoltam már ki az agyam, kellene Timivel találkozni, idejét sem tudom mikor töltöttük együtt azt a sok időt, hiányoznak a hétköznapi marhulások, hát még a hétvégi...
hiányzik a nyár, és hiába közeleg, már sosem lesz olyan, mint eddig... 1 hét szünetnek is örülhetek majd egy évben, nem egy egész nyárnak... de ami leginkább nyomaszt, az a tudat, hogy nem lehetek ott hegyalján hétfőtől vasárnapig. vagy akár csak szerdától... igazából már annak is örülnék, ha véletlen pont úgy alakulna minden, hogy 1 napra elmehetnék... tudom, hogy csak ez a nyár lesz ilyen katasztrófa... de akkor is. az, hogy itt a nyár, a fesztiválszezon és én saját magam börtönében rostokolhatok. tudom, hogy ez más, "normális" emberek számára érthetetlen, de nekem a zene az életem. a koncertek, barátokkal együttvéve. ennyi.
de dolgozni kell, mert a pénz kell, élni kell, minden más részletkérdés.
most dobjon fel annyi, hogy itt a tavasz, a tavaszi szünet, össze kell szednem magam saját poros sarkaimból és el kell kezdenem felépíteni mindazt, amiről eddig csak álmodni mertem. el se hinné az ember, mennyi csoda van még a világban. mennyi csoda van bennünk.. bennem.
