vége.

SZAKÍTOTTUNK. vége.
ennyi ennyi ennyi ennyi
vége.

fellélegzés? összetörtség? semmi. semmi. üresen állok.
vége.

viszlát nyár...

plug in.

pogréma. tehát mi?

július első fele el is repült, 2 hete dolgozok. iszonyat nehéz, rengeteget kell tanulni, de tényleg.. munka után itthon, amennyit csak bírok. tanulni tanulni tanulni, és akkor talán elég lesz 1 év, hogy beletanuljak. nem gondoltam volna, hogy attól, hogy intenzív ennyivel nehezebb lesz az osztályoknál. (persze tudtam h nagyon nehéz). szeretem. eddig még. : ) gondolom ezután is szeretni fogom. csak ismerjem meg az embereket, meg fogadjanak be. onnantól nekem is könnyebb minden.
alig várom már a 26-át, megyek megint Pestre, Apey and the Pea koncertre az R33-ba... ééés utánuk pedig Balázsék lépnek fel. : ) nagy előrelépés. utána meg 28-án koncerteznek a campus fesztiválon. mármint Balázsék. (örülök nekik) Tegnap a diablóba volt koncert, de rajtam kívül senkit nem érdekelt. ügyesek voltak pedig.
Fáradt vagyok. nagyon hamar eltelt a hétvége.. hajj.. nem akarok holnap megint 4-kor kelni. váá : D mennyivel jobb lenne, ha tudnék motorral járni. múlthéten 3 napot motorral mentem, és odafele király is volt, csak hazafele szarakodott. de az út időben lecsökken a századára. áhh.. mindegy.
jól vagyok. sajnálom a hegyalját, de minden rosszban van valami jó alapon mosolygok mindenen, és most elmegyek kukoricát enni. : ) nyamm.

ja és... imádom ezt a srácot:

intenzív.

MEGKAPTAM A MUNKÁT!!!!
: )
Július 2-től a Klinikán fogok dolgozni, az Augusztán, mégpedig a Sebészeti Intézet Intenzív osztályán.
jááááájjjj. félek. : D

ÉS IGEN!!!!!!! ott voltam. ott voltunk, Balázs jött velem. hihetelen volt az egész. az út, a sok szopás, minden, de a legnagyobb az volt, hogy mire odataláltunk (késtünk 20 percet) Apey is pont akkor kezdett.
egymásra néztünk Balázzsal, és mint két hülyegyerek csillogó szemmel meg tátott szájjal bámultuk, hogy hangolja a gitárját. nagyon szeretjük. ez tény. a kedvenc számommal kezdett, a Spiders-zel. iszonyat nyomás volt a mellkasomon, lehet, hogy nevetséges, de még a szemeim is könnybe lábadtak. ránéztem Balázsra, őt is mellkason vágta, aztán kölcsönösen raktuk kezeinket egymás carotisára, és érzékeltük, hogy mindkettőnk pulzusa 150-hez közelít. : D hát így hatott ránk Apey, június 21-én az R33-ban. egy percig sem bánom, hogy az utolsó pillanatban nekiálltunk felvonatozni Debrecenből, és azt a sok "kalandot" mire odataláltunk. az ég is azt akarta, hogy lássuk/halljuk őt. : )
koncert után nagy szomorúan vettük tudomásul, hogy csak ennyi.... de rátámadtunk pár percre, meg csináltunk vele 1-1 közös képet, aztán elindultunk a Fogasházba. Laci mondta, hogy menjünk be hozzá, amíg a vonat nem jön, szóval ott tengődtünk hajnal 3-ig. Őt is nagyon jó volt látni. : ) szeretem.
nem akartam hazaszenvedni magam, de muszáj volt.

itt van egyetlen egy videó, amit a koncerten csináltam:

még mindig aktuális, amit 3 éve kijelentettem: szerelmes vagyok a hangjába. (de szerintem lehet, hogy Balázs is XD )

circles in the sun.

rohamos gyorsaságban telik ez a kevéske kis szabadidő is, ami jutott így a nyárra. Annyira szerencsétlenül jön ki minden, Balázs gyakorlatot tölt, és tuti, hogy pont akkor fog kezdődni a szünete, mikor én elkezdek dolgozni. már ha találok munkát.....

mindegy.

HOLNAP: 

Apey visszatérő akusztik koncert lesz az R33-ban, természetesen bépé sziti. mindenképp ott akarok lenni. muszáj. ha kell egyedül megyek, nem érdekel, de ott leszek. !!! Balázs is gondolkodik rajta, csak pénzkérdés. na majd kiderül. : )

- - -
<3.

back it up.

Munka keresés. folyamatban...
Balázzsal már kerek 4 éve boldogítjuk, keserítjük egymás életét. : )
hosszú nyáriszünetet akarok. pihenéssel, és egy csomó bulizással.

I've come home.

ezer éve nem írtam, és már JÚNIUS van.. és most jött el az ideje, hogy megszülessen egy újabb poszt.

elmondani, leírni nem tudom mennyi minden történt velem nap mint nap. Sírás, nevetés, fájdalom, boldogság, kétségbeesés, felszabadultság, tanulás, tanulás, vizsgák, tanulás, tanulás... záróvizsgák.

Baji Bernadett

szakápoló

Igen, sikerült. mind a 9 modul, az a 26 idegtépő vizsga, mind meglett. A mai naptól kezdve tejlesértékű tagja vagyok az egészségügyi szférának. Boldog vagyok. Vége van. : ) egyelőre...
agyilag most egy nulla vagyok, nem is hinném, hogy tudok értelmes dolgokról írni, vasárnap óta nem aludtam... na jó, összesen vagy 5 órát igen. mégis úgy érzem, hogy mindent ki kell öntenem magamból... Timi! jajj Timi.. <3.. úgy szeretem. Kedden volt a születésnapja : ) és 11-én ő is végez... jövőhéten összenövünk. ha nem is sokat, de találkoztunk, amikor csak tudtunk. a spontán extrudálódások a fórumban, jó pasik a dágleszes újságban, jared lopás tervek, roncsolódás. húhh. zóna. ZÓNA!!!! az a nap. menekülés. plázulódás. égés : D ístenem... azok a bárkás esték is. meg Lóri, meg Ecset, meg Tamás... hát igen. meg Judit, meg Erik, meg Balázs. néha Norbiék. Tilk tilk tilk. Agyar, Dani, májndvolk. Feri és az egész soapcity és akkor már ha így vagyunk egyrakáson, blekkhani. Marcsika, meg az a sok finom vízipipa, meg édes patkányok, meg a sok röhögés.  iszonyat sok. buborékok, meteorok, eszméletlen fursuitok és a kis tücsök. ezek mind mind és ők mindannyian hozzátesznek az életemhez. és egy csomó mindent le se tudok írni. 

a zene, a zene, a zene... a sorozatok. annyira imádom őket. most volt mindennek vége, minden évadnak... mivel mindet kifüggtem, megnéztem 3 nap alatt a walking dead-et is. és a trónok harca, huhh. annyira durva. elkezdtem olvasni a 3. könyvet...

holnap Turbo koncert. megyünk : ) Timivel.
most pedig azt hiszem aludni kellene. végre. 

- - -

- - -
#.

grand mexican warlock.

Eltelt több, mint egy hónap úgy, hogy egy szót sem írtam. igen, már május van, ráadásul tizenharmadika.
nem mondhatom, hogy nem történt velem semmi extra, amit leírhattam volna, mert igenis történt... egyszerűen csak belefáradtam már mindenbe. a létezésbe. az 5 hét szívsebészet gyakorlat megrontott, komolyan úgy érzem, hogy már én se tudok kitűnni mások közül, szürke vagyok néha és mogorva... persze ez nem így van, de sajnos 20 évet öregedtem lélekben ott, ami nem minden esetben negatív, viszont a legtöbb szituációban nem is pozitív. lényegtelen, mert túl vagyok rajta. olyannyira, hogy holnap egyből 4 vizsga. szerdán megint 4. hihetetlen, és én itt ülök, blogolok... és miért is? mi változott bennem?
...
Tegnap este volt Grand Mexican Warlock koncert, amit kb. azóta őrülten várok, hogy a roncs bár oldalán közzé lett téve a koncert. nekem hónapoknak tűnik... szóval elmentünk, Balázs, Timi és én.
az az igazság, hogy egyáltalán nem csalódtam. annyira profik voltak, hogy az valami hihetetlen. annyira de annyira élveztem az egész koncertet az elejétől a végéig... ahogy néztem őket a színpadon valami bekapcsolt bennem... fogtam magam és besétáltam középre, velük teljesen szembe, és úgy éreztem, hogy a hátam mögött a tömeg engem néz egy pillanatig, hogy mit csinálok én ott... nem tudtam ellene tenni, mi az, hogy ott vagyunk egy ilyen koncerten és mindenki hátul ácsorog egy tökéletes geometriai pontossággal beállított félkörben. valami húzott feléjük, és ahogy hallgattam a zenét melegség áradt végig a testemben. odajöttek mellém Balázsék is, aztán a bal oldalamon találtam pár idegent. örültem. egyértelműen tudtam, hogy valami visszatért belém, ami hónapok óta elveszett. újra önmagam vagyok. tavaly hegyalja óta nem éreztem magam ennyire jól. önfeledt, kiegyensúlyozott és boldog....
igaz, hogy holnap vizsgázok, és ez már veszett ügy, de van még 3 hetem, hogy a szóbelikre és a gyakorlatokra rendesen felkészüljek.
Féltem, hogy ez a koncert pont vizsga előtt nem fog jót tenni, de tévedtem. a vizsgára nincs befolyással, viszont, most legalább visszanyertem azt a pluszt, ami előre hajtott.

az est fénypontja pedig az volt, amikor koncert után hátramentünk gratulálni, meg jelképesen egy aláírást kérni. Zoli annyira kedves volt... látszott, hogy árad belőle a jóság, meg a szeretet. kétlem, hogy csak színészkedés lenne... Timi csinált rólunk egy képet, ma egyből ki is raktam profilképnek. jól esik vissza gondolni rá, az egész estére, a koncertre. remélem minél hamarabb újra láthatom őt/őket, bár gondolom emlékezni nem fog rám... : )

jajj

hagyjuk már.

globálisan idiótát csinálhatok / csinálok is / magamból, holott annyira felesleges. majd egyszer talán eljön az idő, amikor már nem lesz felesleges, de akkor majd törnöm sem kell magam.

most csak magamra kell koncentrálnom és a jövőmre, gondolom majd szépen alakul minden a maga idejében.

itt az idő felébredni, a homályt eltakarítani magam körül és szembenézni a feladatokkal.

olyan régen kapcsoltam már ki az agyam, kellene Timivel találkozni, idejét sem tudom mikor töltöttük együtt azt a sok időt, hiányoznak a hétköznapi marhulások, hát még a hétvégi...

hiányzik a nyár, és hiába közeleg, már sosem lesz olyan, mint eddig... 1 hét szünetnek is örülhetek majd egy évben, nem egy egész nyárnak... de ami leginkább nyomaszt, az a tudat, hogy nem lehetek ott hegyalján hétfőtől vasárnapig. vagy akár csak szerdától... igazából már annak is örülnék, ha véletlen pont úgy alakulna minden, hogy 1 napra elmehetnék... tudom, hogy csak ez a nyár lesz ilyen katasztrófa... de akkor is. az, hogy itt a nyár, a fesztiválszezon és én saját magam börtönében rostokolhatok. tudom, hogy ez más, "normális" emberek számára érthetetlen, de nekem a zene az életem. a koncertek, barátokkal együttvéve. ennyi.

de dolgozni kell, mert a pénz kell, élni kell, minden más részletkérdés. 

most dobjon fel annyi, hogy itt a tavasz, a tavaszi szünet, össze kell szednem magam saját poros sarkaimból és el kell kezdenem felépíteni mindazt, amiről eddig csak álmodni mertem. el se hinné az ember, mennyi csoda van még a világban. mennyi csoda van bennünk.. bennem.

nullanégy.

legyetek üdvözölve április,
és a trónok harcának második évada.

rat in a cage.

már 4 nap eltelt azóta és nekem még mindig csak azon jár a fejem. miért?

nem tudok szabadulni a gondolattól.

és most nagyon fájsz.

but you freakin' me out.

feromon.

már megint ez a kibaszott feromon gyötör. bűnös utakra kényszerít, pedig nem sokszor szokott, de akkor nagyon. legszívesebben szétcsapnék mindenkit, főleg magamat. forr a vérem. meg fogok őrülni. és erről most Te tehetsz Bé...

végre.

Balázsék idén is indultak a (III.) Keletunderground tehetségkutatón, ahol az elődöntőben II. helyezést értek el, és továbbjutottak a döntőbe, ami nyáron a Vekeri fesztivál 0. napján lesz megtartva.
gratulálok fiúk, annyira bíztam bennetek.

58.

Édes Drága Anyukám, nagyon boldog születésnapot Neked.

 szeretlek.

learn sometimes.

hajnal van. megint. már a buszon ülök, összehúzom magam, mert fázom.. ilyenkor mindig ráz a hideg... a hajnali órák hűvös nyirkos cirógatása és a mérhetetlen fáradtság... ólomként nehezedik rám minden apróság. a busz halad előre, és én bámulok az ablakon ki... -EZ- a zene szól a fejben. betonfal, szögesdrót, rozsdás vasak... kikopott fű, üres buszmegállók... szétdobált csikkek, egyik másik csíkot húz maga után, mert itt a busz, fel kell szállni, azt meg el kell dobni... persze. a busszal párhuzamosan egy régi, használaton kívüli vasúti sín. fűvel benőve, rozsda által elfogyasztva, de még mindig ott húzódik, és követ végig utamon. anarchia jelek a vágányváltón, kanyarok az útban, egyre több a beton... üres tekintetek velem szemben, mindjárt megérkezünk.
piros lámpák, zöld lámpák, döccenők és nagy fékezések. megérkeztünk. a buszról leszállva megcsap a hideg szél, és nem ébreszt fel. egyik láb a másik után, lépcsőn le, lépcsőn fel... a napi rutin. a sorban állás, újabb buszra várás... minden egyes nap. ahogy szaporodik a betontömeg körülöttem, azzal egyenes arányban a fájdalommal telt emberek is egyre többen vannak. mindenki fáj.
csak múlna már el.

helyzetjelentés.

ú hé... nagyon rég nem írtam magamról semmi izgalmasat. megpróbálok feleleveníteni pár dolgot. : D

február 24:
Arizóna természetesen Timivel. mivel késve érkeztem, ezért Dóri meg Krisztián már mentek is haza (másnap indultak Pestre ilyen tetoválós cuccra). ott volt még Lóri is meg ki tudja még ki.
kellett, az ilyen mindig kell egy szar hét után. elmeséltem Timinek a problémáimat is, legalább ő tud jókat mondani, a többiek meg annyira nem is érdekelnek. : ) kaptam Valentin napos névnapom alkalmából tőle egy nagyon cuki plüss mókusmackót ami egy szívecskét szorít és meg ülni is egy nagy szíven ül. iszonyat édes. : )
jót besélgettünk, bár sajnálom, hogy inkább csak rólam... utolsó busszal mentem haza.
február 25:
Lovarda Anettel. Mystery Gang, és társai. jó volt nagyon. gyalog haza, 5-kor feküdtem le. vagy 6-kor? nem emlékszem. : )
március 2.
péntek arizóna, Timivel. : )  ott voltak Lóriék is. sokkal jobb volt a hangulatunk mint múltkor, és jót beszélgettünk. meg legalább röhögtünk. meg volt min felbaszni az agyunkat is. volt minden. : D szeretem ezeket a napokat. még mindig. nagyon. erőtad.
március 3:
sajnos le kellett mondanom Dóriékkal a zónázást, mert beszéltem Zsófival, hogy találkozhatnánk, és mivel tényleg nagyon rég találkoztunk ezért kimentünk Bével sznoboszlóra, és találkoztunk. lementünk a pt-be, ott volt Holi meg Csirke meg Feri is, aztán nagy nehezen átvergődtük magunkat a rock caféba és beszélgettünk. jó volt látni.... utolsó vonattal haza. fáradtságosság, meg még mindig betegség.

azóta nem történik semmi, csak a küszködés, mint általában. : ) pénteken lesz Blackhoney koncert az üvegtigrisben és fasza lesz. szombaton pedig ha összejön, akkor végre leülünk Dóriékkal is a zónába dumálni egyet. : ) addig is még kitartást mindenkinek, főleg nekem... holnap már szerda. köszcső.
.

deja vu.

#

sötét. dög meleg. sörök borulnak fröccsennek mindenfelé. iszonyat hangosan dübörög a basszus.
becsuktam a szemem és átadtam magam a ritmusnak... a páradús levegő miatt majd' megfulladtam, a tarkómon folyt a víz.. megcsapott a sör kellemes aromája és emberek löktek félre minden lépésüknél.
a mellkasomban szétáradt a melegség, a boldogság, hirtelen úgy éreztem, hogy nyár van és fesztiválon vagyok, majd megdöglök a hőségtől és közbe tombolok a koncerten kifulladásig. amíg csak bírom.
ezekért a pillanatokért érdemes élni.

emlékkép.

#

hihetetlen, hogy pár szó a múltról, néhány fénykép, egy kínos videó és egy szeretett zene mennyi emléket szakít fel a lelkedben. olyan emlékek, amik boldoggá tesznek ha rájuk gondolsz, de eltemetted őket, mert fájdalmasan tudnak szúrni a szívbe, amikor rájössz, hogy elmúlt és sosem lesz már többet. illatok, színek vannak előttem, érzem a bőrömön a régi sebeimet, érzem a mellkasomban a felhőtlen boldogságot, azt a semmiséget, amit akkor éltem meg... szégyellem magam, amiért majdnem teljesen elfelejtettem. ha nem lenne tárgyi bizonyíték, már szinte az egész múltamat elfelejtettem volna. ez most jó? vagy rossz? nem tudom... 

- - -

nyilván.

...

napi elgondolkodtató párbeszéd:

- végre olyan ember lettem, amilyennek szeretett volna, de addigra már másik férfit választott. elkéstem...

- még mindig szereted, ugye?

- örökké, minden egyes nap... 

kár, hogy pont az nem lát bele ennek mélységeibe, akinek a legjobban kellene.

- - -

örvény.

...

aludj csak, majd én álmodom.

Te uraltad az örvényt, hisz te kavartad azt; mégis hagytál beleveszni, míg elfordítottad a fejed.

Azt hívén, büszke a mozdulat.

Pedig csak gyáva volt.

Az egyedül büszke mozdulat az volt, ahogy végül én hunytam le a szemem, hogy ne legyek tanúja árulásodnak, aminek kínját megbocsájtani most még luxusnak tűnik.

Elértük a Mélypontot. De én szárnyalok tovább, te pedig csonkolások útján végbemenő, jobbító szándékoddal is csak magad fúrod mélyebbre a semmiben.

crosses.

---

Mindig letaglóz szalonunk ridegsége. Oly intenzív, hogy szinte azt az érzetet kelti, hogy a kandallóban szürkéllő hamu piszkos, szennyezett hó csupán. Didergek belül, és tudom, most rád kell néznem. 

Megteszem. 

Nincs mit veszítenem már – mindenem elvetted. 
Fiatalkorom óta ismerem az arcod, mégis minden alkalommal olyan, mintha először látnám. Megfejthetetlen szépség dereng a mélyén, ám kínzó sötétségét is jól ismerem. 
A szemed élénk figyelmét a szenvedély sem tompítja. Csak pár órája, hogy vöröslő ködén át figyelted az én gyönyörtől kínlódó vonásaim, ahogy öleltél; még ezzel is megalázol, de úgy, hogy ajándéknak érezzem.

Megkötöd a kezeim, pedig erős kezek. 
Megtöröd a derekam, pedig egyenes derék. 

Összetörsz újra és újra, hogy könnyed, elegánsan sápadt ujjaid közt pergetve szilánkjaim csodálhasd a fényüket. Csak azért, mert megteheted. Csak azért, mert hagyom.
...

agyfasz.

??????????????????????????

nem hiszem el.
baszdmeg. ez a nap??? ez a hét??? totál kész. nem tudom hova tenni az embereket, főleg miután pofán is basznak azzal a láthatatlan serpenyőjükkel. hát a jó büdös kurvaéletet azt. megvagyok én nélkületek is.
jobb lenne ha egytől egyig eltakarodnátok. rohadékok.
...

Draconia.

Néha Jeanne d'Arcnak érzem magam melletted. Nem hallod a belső hangokat, még akkor sem, ha elmondom őket, mert csak én hallom. Az első vereségig az oldalamon harcoltál - legyőzhetetlennek hittél, és az is voltam. Ám minél messzebb mentem én előre, annál lassabban jöttél velem.
Nem állhatok meg, mert én folyton haladtam, és már akkor is ezen az úton, mikor te ráléptél. Az enyémre. Hittem, hogy azért, mert tetszett.
Hittem, hogy te is arra indultál, azért találkoztunk.
Visszanézés közben is haladok, még ha hátrálva is, mert azt nézem, hol maradtál el mellőlem.
Elengedted a kezem, amit te fogtál meg. Nem kérdeztem, miért, csak elfogadtam. Most viszont kérdezem:
miért nem azért, amit hinnem engedtél? 

/és február van.

hazaút.

- - -
a járda napos oldala.

ha egy nagyon régi ismerősöd melléd ér a járdán, és hosszú még az út, gyalogolj gyorsabban.
nem bunkósságból, hanem mert úgysincs igazán már közös témátok. főleg ha sohasem volt.

*jah és kezdj el magnéziumot szedni, ha begörcsöl a vádlid.

áthangolva.

set me free.

térdenállva kellene könyörögnöm?

miért nem tudok kiszabadulni? elindulni, egyenesen elszaladni, menekülni, elbújni. de először is meg kell valahogy szökni. szabadnak kell lenni. túl régóta tart fogva. túl erősen szorítasz.

e n g e d j 

el.

tick tick boom.

jó lenne elhajítani a használt részeimet. a használt érzéseimet, a használt kapcsolataimat, és újra felvenni a ritmust és továbblépni megújult erővel, frissen, mint régen.
holnap végre vége a hétnek... különös szivatásban lehet részünk, nem tudom minek köszönhetően. az biztos, hogy itt se fogok dolgozni. soha. de azért ma egész délután tanultam, átnáztem a legvastagabb könyveket is, hogy holnap jól menjen a papírok ABC sorrendbe tétele. nesze neked emelt szintű képzés, meg végzős csoport.
mindegy... nem is bosszantom magam. holnap este arizóna, és remélem jó kedv lesz meg bódottág. igaz, hogy Balázs már megint próbálni fog, ráadásul szoboszlón, nem fogok vele többet foglalkozni. csak akkor nekem ne mondja, hogy mindennél fontosabb vagyok, és hogy én vagyok az első, nem a zenekar. : D egyre nagyobbakat tudok ezeken a kijelentéseken röhögni. a lényeg, hogy jól fogom érezni magam... : )

bémegakáanyádteefkalap.

inconsistent.

hát igen. meglátszik, hogy elkezdődött a gyakorlat január elején. megdögleni se sok időm van, konkrétan semmi.
első héten a gyermekklinika sebészetén voltam. mindennap műtéteken bent, bár semmi komoly nem volt, csak pár sérv és társai. második héten a pszichiátrián voltam, ráadásul a zárt osztályon. érdekes volt. ez a harmadik hét, és a neurológián vagyok. itt igazán kell dolgozni, és hagynak is. segítenek, de önállóan kell megmutatni mit tud az ember. sajnos nekünk is 6-ra kell járni, azaz 4-kor kelek, és hulla vagyok, de tényleg. (Zsuzsiék csak egy emelettel vannak fölöttem, nekik fél 8-ra kell járniuk.) bámilyen érdekes, eddig még egyszer sem szúrhattam branült, de a héten igen! szóval már nem vagyok branülszűz. : D királyság.
ezen a héten anyu kiköltözött Zsuzsikáékhoz, hogy segítsen neki. végig egyedül voltam itthon, vagyis Balázzsal, mert ő meg ideköltözött. : ) nem sok energiám volt, de mindennap főztem vacsit, meg csináltunk másnapra is kajcsit, meg főztem teát.. jól esett így lenni. holnap már itthon alszik anyu, de jövőhéten megint így lesz. csak ez a rohadt koránkelés készít ki. mára ennyi, de ki tudja mikor fogok ismét jelentkezni...
///

hogyne.

every single time.
- - -

dekadens.

...
miért kérded azt, hogy miért? csak.

2012

______________


2011
2012
______________

remélhetőleg nem bukjuk végig.

...

Borka.

2011. december 31. - 11:15, Debrecen.

Megszületett Szabó Bíborka, drága kicsi unokahúgom.

súlya: 2400 g
hossza: 46 cm

Mindenkinek boldog új évet!!!

echo.

stranger things have happened.

...

whatever.

...

<3

ments meg.

születünk, meghalunk.

szép lassan mindenkit elveszítünk. mindenki itt hagyja a világunkat. mindenki elhagy.

valaki szándékosan, valaki nem akar menni, mégis mennie kell.

valaki 1 hét múlva visszaköszön, mintha el se ment volna, mintha semmi sem történt volna..

valaki örökre távozik.

az utolsó szó ereje nagyon sokat jelent. és őrizzük magunkban a képet...

bennem a fénykép, benned a fény képe ég. mindig ég..

die my darling.

tegnap nagyon ideges voltam. ma már nem... ma már csak csalódott vagyok és szomorú. azt hiszem nem tudom folytatni...

. . .

a kurva anyádat varga dóra.
meg is dögölhetsz!
________________________________________________________

liar.

miért hiszi azt ez a féreg, hogy velem bármit megtehet? mi vagyok én? és akkor még ő van felháborodva, amikor kiborulok. nagyon gyenge kifogás az, hogy NA PONT EZÉRT NEM MONDTAM EL, mert így viselkedsz. a nagy lófaszt. mintha most jöttem volna le a falvédőről.

nem tudom, hogy ezek után mit fogok lépni, de az biztos, hogy én nem leszek senkinek sem a játéka. istenem... annyiszor de annyiszor átéltem már ezt, és még mindig azt hiszi, hogy ennyire egyszerű átbaszni. gratulálok.

a jó büdös kurva élet bassza már meg, hogy miért vagyok ekkora barom, hogy egyáltalán szóba állok vele. a rohadt életbe. elegem van. és én! én vagyok a szemét, amiért véletlen rájöttem, hogy mikre képes még mindig, azok után is, amiken már eddig keresztül mentünk. hát jóhogy én vagyok a rohadék. remélem kibaszottul meg van elégedve most magával, nem vártam tőle többet.

ezek után már nem tudok többet hinni... KURVA ÉLET.

fuck off.

bár véget vethetnék mindennek. ennek az egésznek, most rögtön, végérvényesen, hogy soha többet ne legyen semmi. bár most rögtön befejezhetném, sohasem kezdeném újra. bár most rögtön megölhetnélek. újra és újra. és te mindig feltámadnál, és én újra megölnélek. és ez így menne végig. amíg világ a világ.

és én sem sírnék többet.

running down.

n

in time.

FF.

imádom.

most nézem a Back and forth filmet, mindenkinek csak ajánlani tudom, aki egy kicsit is szereti Dave Grohlt, és azt, ami csinál.
menjetek békével.

itt a trailer:

dead alone.

tribute to minekvan.

1. Gyors, kapkodó zombi a filmekben minek van?
2. 0.33-as dobozos sör minek van?
3. Kelkáposztafőzelék minek van?
4. Egy munkavállalónak egynél több főnöke minek van?
5. Félméteres hófehér műfenyő bazmeg, na az minek van???

my way.

pénteken Földes. koncert. jól éreztem magam. a koncert is jó volt. vannak érzések a nappal kapcsolatban, amit nem nagyon tudok szavakba önteni. vagy nem akarok?
jobb volt minden, amikor még igazi antiszociális voltam. amikor őszintén nem érdekelt senki, és a véleményük meg pláne. nem tudom mi változott meg bennem és mikor, de most már titokban vágyok arra, hogy az emberek elfogadjanak vagy inkább be, és szeressenek. nem mindig érzem ennek szükségét, de amikor igen, akkor egyenesen lehangol, ha nem kapom meg a várva várt elismerést. hülye vagyok. mint mindig. áltatom magam.
jobb lenne, ha csak lennék, és nem éreznék semmi ilyen felesleges dolgot. minden egyszerűbb lenne. utálom, hogy lassan az egész életem egy nagy közhely... 10 körömmel kapaszkodok a megmaradt értékekben, ami még van, aki van.
hazafelé az úton majdnem elaludtam a kocsiban Dani mellett. csak néztem ki az ablakon, sötét volt, és a nagy semmi.. próbáltam megtippelni vajon mennyivel mehetünk... 90-100? kétszer kellett az órára nézni, hogy jól látom e? 140 volt. ennyire csalnak az érzékeim. utána persze a városban a 60 tűnt úgy, mintha 25-tel tötyögnénk... jól elvoltam a hülye gondolataimmal... csak még jobban lefárasztottam magam.
kiszálltunk Balázsék előtt, és még onnan én haza jöttem motorral. Balázs ott erősködött, hogy aludjak náluk, de nem. nem nem. szombaton dolgom volt.
hazafelé majdnem eltévedtem. : D tettem legalább 3 felesleges km-t a semmibe. megyek, hirtelen nincs világítás. kihalt minden, mint az országúton... hm mondom jó. este még nem jártam erre. megyek tovább, hirtelen olyan rossz lett az út, hogy alig tudtam neki húzni... mondom basszus ilyen rossz úton eddig sose jöttem. mikor kis idő után elfogyott az aszfalt, és befékeztem a földút előtt, tudtam, hogy rossz vizeken evezek, gyorsan megfordultam. hát igen, túlmentem a gázvezetéken egy utcával. : D de utána csak hasítottam haza és aludtam...
a szombat nagyon rohanás volt. 11-körül keltem, és 1-re már mentem Krisztiánhoz. 2 körül elkezdte varrni a csuklóm, és mindent egybevéve, hogy még egy csomót filóztunk, hogy hogyan is kellene befejezni, 6 körül végeztünk. : ) nagyon jó lett. egyszerűen imádom. (kép is lesz. máskor.) motorral mentem, szóval gyorsan hazahúztam, ettem és felraktam tölteni a teljesen lemerült fényképezőgépet, mert napközben Pali megkért, hogy fotózzak az esti koncerten, ahol már rég ott kellett volna lennem (18:30) nem baj. hívtam Balázst, hogy mikor kezdenek Feriék, és mondta, hogy 8-kor, tehát megkértem Jancsit, hogy majd vigyenek már el kocsival 8-ra, és hálistennek el is vittek. ahogy odaértem, már épp beálltak, tomboltunk egyet, meg csináltam pár fotót és utána még a többi zenekarról is kattintottam párat, egyedül a legutolsóról nem, mert mi átmentünk a zónába hárman. Feriék meg haza mentek. 1 körül hazahozott minket Balázs apukája, iszonyat fáradt voltam. aludnom kellett.
ma reggel úgy keltem fel, hogy tiszta tinta a kezem körbe a fólia alatt.. : ( Krisztián le is baszott, hogy azért, mert neogranormont kentem rá. inkább nem kellett volna semmit, mert egy csomó festéket kiszívott a bőrömből... : ( hajj... lemostam a kezem szappanos hideg vízzel, sokkal jobban fáj már, mint akkor, amikor csinálta K. aztán nem kötöttem be, visszafeküdtem az ágyba Balázs mellé és vártam, hogy Zsuzsikáék meghozzák nekem a bepanthent. : ) ahogy meghozták be is kentem meg lefóliáztam.
ma nem csináltam semmit, itt volt Balázs és egész nap pihentünk, meg beszélgettünk.
ma vagyunk 3 és fél éve együtt. telik az idő. és múlik.


most itt ülök a gép előtt, megírtam egy iszonyat hosszú posztot, és végig egy zenét hallgattam. körbe-körbe.
nagyon ráfüggtem erre a számra:

no, i can't stay alone

now i can do my life

just me and myself and i,no more

but it wasn't you,i don't wanna waste my time,

i don't wanna lie anymore, it wasn't you

lie anymore....

my way is not straight away,my way is not just going right

my time is fighting me, i have to question life

i'm loving you

my friend, the music,

but the point, when you were alone on the street, where i searched you, (and) where i found your name

who stopped the time, it wasn't you

i don't wanna waste my time i don't wanna lie anymore...

almost high.

nem... nincs meg. : ( még. majd szombaton meg lesz. : )
egyébként meg jól éreztem magam.
most viszont forgok. kívülről befelé. és zene szól a fejben.

és így érzem magam.

freespace.

van rosszban is jó és jóban is rossz, és én most elérkeztem a csúcsra, olyan kibaszott boldog vagyok, és energiával telt, és alig várom, hogy holnap 17:45-kor találkozzunk Timivel a csonkánál és felmenjünk Krisztiánhoz, hogy felvarrja a karomra azt a két betűt... hihetetlenül várom, fel vagyok pörgetve.
tegnap is találkoztunk Timivel, szokás szerint zónáztunk, és jólesett. utána pipázás... ez kellett, hogy elindítson a jólétbe.
és ez az egész holnap fog beteljesedni, és Timi ott lesz velem. : D és olyan emberekkel leszek, akiket imádok.
szeretem, hogy körülvesztek.
 uhh Krisztián, csak egy szóra! nemrég tudatosult bennem, hogy milyen k*rvajó volt tegnap az a mandarinos vodka. köszi.
csóközön a világnak.

megint.

na takarodj... hétvégén megint kaptam egy képet. szerintem nyilvánítsák a túlsúlyos embereket életképtelennek, aztán végezzék ki. villamosszék, kötél, kálium injekció, mindegy, csak öljetek meg végre.

és mi lenne, ha elhinném: lehetetlen nem létezik...
?

dream on.

az emberek tényleg belehalnának, ha a 'légyszíves' szót kötelező lenne használni...
végül is értem a logikát, nekem is van egy kedvenc idézetem:
" inkább megdöglesz csendben, de azért se kérsz "

first lesson.

nem mondtam ilyeneket soha... nem voltam benne ilyenekben soha... de most jól esett. nem gondolkodni, nem forogni, csak írni egyből azt, ami eszembe jut. éreztem a melegséget, ahogyan szétárad a testemben, minden sejtem felizzott egy másodperc töredékéig. rosszul kellene éreznem magam emiatt?  egyáltalán nincs bennem semmi rossz érzés... csak mosolygok. jó tudni, hogy még létezik ez az énem is... nem veszett el örökre a semmit jelző tábla mögött... bennem van, csak kell valami, vagy valaki, hogy előhozza belőlem. azt hiszem, jól fogok tudni aludni ma éjjel... minden bizonnyal.

megjegyzés:
- újabb felfedezés: sokmindent adott eddig is, de most elkapott az érzés, hogy ha olyan hangulatod van, a Deftones kimondottan ágybavaló zene.

Légy üdvözölve December...

exhausted.

ne szorítsatok ennyire. nem kapok levegőt...
elég egyetlen mondat, hogy egész napra beforduljak. csak forgok... nem tudok túljutni rajta, csak őrlődöm. inkább üssetek.
kinézek az ablakomon, a nap lassan eltűnik teljesen, még világos van. narancssárga az ég alja, és erős kontrasztja van a fáknak ... mintha épp most rajzoltam volna őket az ablaküvegre... könnyebb lenne néha másnak lenni. olyannak, aki nem törődik. akinek nem fáj. semmi.
lennék mondjuk cseresznyefa... bárhol.
mindig csak mások érzelmével foglalkozom. kedves vagyok, sohasem volt bennem rosszindulat... hozzászoktam, hogy lényegtelen mit csinálok, engem vagy szeretnek, vagy utálnak. nem vágyok minden ember szeretetére, de vannak személyek az életemben, akikre rak egy jelet a szívem, és utána szükségem van rájuk. nem konkrétan a testközeliségre, hanem egy kedves szóra, mosolyra, ölelésre... hogy pótoljam, amitől megfosztanak. regenerálódás. mint ahogy ez is... hogy itt írok a semmibe... ahogy a blogom címét is megálmodtam évekkel ezelőtt... lélek érzéstelenítő. sosem elég. mindig marad valami, ami beszippant, ami megsebez. amit nem tudok kivédeni. a szív és az ész harca ez. antiszociális énem egyre jobban pusztít belül, de a szívem arra ösztönöz napról napra, hogy adjam ki magam. adjam át magam a semminek, eresszem ki az összes szeretetet magamból, vannak olyanok, akiknek szüksége lehet rá.
mindig ugyanúgy fáj a felismerés: nem magamra maradok, magam voltam mindig. mind magunk vagyunk...
és örülök, hogy van mellettem pár ember, akikkel együtt lehetek egyedül.
most felírok pár dolgot egy papírra, mert emlékezni akarok később is, hogy élni miért érdemes...

kinézek az ablakomon, a nap eltűnt teljesen. sötét van.