exhausted.

ne szorítsatok ennyire. nem kapok levegőt...
elég egyetlen mondat, hogy egész napra beforduljak. csak forgok... nem tudok túljutni rajta, csak őrlődöm. inkább üssetek.
kinézek az ablakomon, a nap lassan eltűnik teljesen, még világos van. narancssárga az ég alja, és erős kontrasztja van a fáknak ... mintha épp most rajzoltam volna őket az ablaküvegre... könnyebb lenne néha másnak lenni. olyannak, aki nem törődik. akinek nem fáj. semmi.
lennék mondjuk cseresznyefa... bárhol.
mindig csak mások érzelmével foglalkozom. kedves vagyok, sohasem volt bennem rosszindulat... hozzászoktam, hogy lényegtelen mit csinálok, engem vagy szeretnek, vagy utálnak. nem vágyok minden ember szeretetére, de vannak személyek az életemben, akikre rak egy jelet a szívem, és utána szükségem van rájuk. nem konkrétan a testközeliségre, hanem egy kedves szóra, mosolyra, ölelésre... hogy pótoljam, amitől megfosztanak. regenerálódás. mint ahogy ez is... hogy itt írok a semmibe... ahogy a blogom címét is megálmodtam évekkel ezelőtt... lélek érzéstelenítő. sosem elég. mindig marad valami, ami beszippant, ami megsebez. amit nem tudok kivédeni. a szív és az ész harca ez. antiszociális énem egyre jobban pusztít belül, de a szívem arra ösztönöz napról napra, hogy adjam ki magam. adjam át magam a semminek, eresszem ki az összes szeretetet magamból, vannak olyanok, akiknek szüksége lehet rá.
mindig ugyanúgy fáj a felismerés: nem magamra maradok, magam voltam mindig. mind magunk vagyunk...
és örülök, hogy van mellettem pár ember, akikkel együtt lehetek egyedül.
most felírok pár dolgot egy papírra, mert emlékezni akarok később is, hogy élni miért érdemes...

kinézek az ablakomon, a nap eltűnt teljesen. sötét van.

elégmár.

miért vagyok ilyen nyomorult? állandóan kibaszok magammal, újra és újra. nem bírom visszafogni magam soha, és olyan helyzetekbe kerülök, ahonnan lehetetlen kiásni magam. nem számít ha sikerül... jön a következő.
saját hibáiból tanul az ember, hát én nem, én senkiéből és semmiből nem vagyok képes, mint egy idióta. utána meg sír a szám... ok nélkül persze. megérdemlem. mindent megérdemlek. "csak legyek túl rajta és utána okosabban csinálok mindent." persze... mindig ez van. de most "más" most "tényleg máshogy lesz". csak legyek túl rajta. most "kivételesen" őszintén hiszek benne, hogy ha ezen sikerül túl lennem tényleg nem baszom el többet...

ez a zene... ez segít. mindig segít, ha szükségem van rá.. de hiába, problémákat nem old meg. azokat csak én tudom. a deftonesnak nincs olyan száma, amit ne éreznék magaménak. minden pillanatomra írtak valamit...

like you.

rajzolhatnékom van. de mit rajzoljak? ...

give.

csak szeressetek.
én úgy szeretlek titeket...

plastic bird.

hosszú idő után ez a hétfő volt a legjobb... talán a top 5 elviselhető hétfő listámban benne van.
köztudott mennyire gyűlölöm a hétfőket, meg tudnék pusztulni, legszívesebben felrobbantanám az egész világot hétfőn. iszonyat régen írtam egy hétfős posztot, amiben minden gyűlöletem benne van, minden hétfőn kilinkelhetném a posztom elejére. : D de a mai... más volt.
nem volt nehéz felkelnem... elértem a buszt... beértem a tanár előtt... a pszichiátriai kórképek helyett egyszerűen csak megnéztük a Viharszigetet.... túléltünk egy szakmai etikát, elég vidáman ráadásul. és ennyi. el se hittem, 11 órakor végeztem, csodálatos és felemelő érzés öntött el.. jöttem haza.
Nagyon jól eltöltöttem a kis időmet... fotózgattam, videókat, filmet néztem, lefeküdtem pihenni, beszélgettem mindenkivel, aki számít, és estére még valami feldobta a napom. vártam rá, és megérte.
holnap pedig csak negyed 12-re kell bemennem. megváltás.
...
koncertre vágyom. ugrálásra, éneklésre, tombolásra... elveszni a tömegben, sodródni a hangzavarban, kiizzadni minden mérget és megtalálni magamat.

 benned magamra leltem.


ez pedig elalváshoz:

loner.

úgy belém ragadtak a szavak. most az lenne a legjobb, ha nekem is lenne egy merengőm. milyen egyszerű lenne...
a gondolataim összetettek, de az álmaim szétszórtak, elvesztem az ébrenlét határán, csak vagyok. az őrület mezsgyéjén eltűnnek a kibaszott kételyek.
"whenever I'm alone with you... you make feel like I am young again."
az álmok miért olyan könnyen élhetőek? az élet annyira élhetetlen néha. az a sok felesleges kérdés... a sok felesleges ember, mindenki elvész a felesleges részletekben. a rengeteg külsőség... kinek kell?
a vágyaim kifordultak magukból, lassan széttépnek belülről. azok, amiket eddig féltettem, akartam már a múlté, már csak árnyéka vagyok a régi énemnek. egy kontrasztos árnyék, ami nem tud eltűnni, amíg a létezésemet fénnyel tölti meg a világ. ez az elviselhetetlen élet. ez az élhetetlen... halhatatlan... 
saját magam sem tudom, hogy mire van most szükségem. kire? kire nincs? változást kíván minden porcikám, változzunk hát. napról napra más leszek, ahogy telik az idő, egyre jobban érzem magam a bőrömben. ebben a tűrhetetlenségben. 
az álmaim összetettek, de a gondolataim szétszórtak. ... 
"A hirtelen támadt csöndben döbbenek rá: lehet, hogy ha most nem alszom el, talán nem alszom el többé soha, hív az ágy is, a butítóan lágy gyávaság, a részvéttől sugárzótárgyak felderengenek a sötétben, semmire nem gondolni már; így lesz a legjobb, így lesz, lennie így kell, hát legyen."
nehéz állandóan darabokra hullani, aztán újra és újra egyesülni. egy kis rész úgyis mindig eltűnik, elgurul, be az ágy mögé, el a fű között...el, és sosem lesz újra teljesen egy. hiába szeretnénk, persze azért még nem dobjuk ki... mert szeretjük. Az a legnehezebb, hogy másodpercenként 50x változik a véleményem, sosem tudom mi lesz a következő lépésem, magam előtt járok és félek. ki tudhatná hát, hogy mit is akarok valójában? 
biztonságot szeretnék és megbecsülést. magányt és társaságot egyszerre. új barátságokat, régieket. elismerést. szeretet.
még emlékszem a kezdetre, így hogy ilyen közel a vég. a szavak és tettek belém égtek. kitörölhetetlenül. 
akkor még te nem lángoltál, most már én nem lángolok.
a hiány új értelmet nyert az életemben.
belém szorult minden gondolat...szavak keringenek a foszladozó ég alatt, kinn a városban, benn a falak közt, a fejemben is. fázom így, pedig melegem van, fázom mégis, hiányzol. Zúg az idő. A keringő szavak után nyúlok, leírok egyet-kettőt, elmúlik egy nap.
Zúg, zakatol az idő.
És telik.
És múlik.

Aztán megáll.

doubt inside me.

meg volt a pénteki buli... hihetetlen jól sikerült. nem tudom szavakba önteni... az biztos, hogy ez volt életemben a legelső születésnap, ami úgy meg lett ünnepelve, ahogy vágytam rá. sokat jelentett...
mindenkinek úgy örültem, aki ott volt.. nagyon. : )
majd szerintem képet is fogok feltölteni... máskor.
...
jelenleg itt ülök a gép előtt, hajnal van. de kurvára. 03:30...
mi a franc ütött belém? ezt hogy írjam ki magamból? félek saját magamtól. a gondolatok, az érzések amik felülkerekednek rajtam, csak rossz irányba visznek. mindig olyanra vágyok, ami nagyon nem lehetséges.
csak bonyolítom a saját életemet. amúgy se vagyok jó semmire, hát még ezután...
lényegtelen, majd túl leszek ezen is, ez is csak egy kislányos hóbort, semmi több. csak lennék már túl rajta.

álmodnék.

most találtam rájuk. nehogy elfelejtsem, hogy érdemes e megismernem őket... szóval. hallgatni őket. és letisztázni, hogy meg fog e. szóval érted. mindegy. alszok. és szeretnék álmodni...
álmodni... úgy szeretnék...

ösvény.

lehet, hogy 

nem az vagyok

 akire vártál. 

nem az aki hív. 

nem az aki vár. 

nem az kivel ébredtél. 

nem az kivel álmodtál.

ki helyett szeretsz te engem? 

mondd, kit látsz te bennem?...

nézz rám és most láss bennem mást, mint mit eddig láttál. eszmélj föl! mintha egy álom érne véget, úgy ébredsz majd az életből....
a franc essen belém is, meg a hülye szívembe. eddig természetesnek vettem, mint tényt, de mostmár fáj, és nem tudom elhinni, hogy tényleg egy? ember sincs a világon, aki látja bennem a szépet, vagy az értelmet... ?
tegyük fel:
én hiába rakom ki 1 perc alatt a rubik kockát, ha mellettem van egy agyatlan szőke 40 kilós csaj, mert azt kell megbecsülni. senkit nem fog érdekelni, hogy "hűűű milyen logikája van ennek a csajnak, hogy ki tudja rakni a rubik kockát 1 perc alatt." mert mindig az van, hogy "hűűű de jól néz ki ez a csaj, majdnem minden csontja kilátszik és jól meg kellene dugni." az se baj, ha még a nevét sem tudja helyesen kimondani. a dugáshoz nem kell ész. : )
ebbe a részébe már beletörődtem. ilyen a világ, de ettől még én nem leszek hobbyanorexiás.
amibe nem tudok beletörődni, hogy miért kell az ilyen lányokat, mint én, a mai napig kiröhögni, meg kigúnyolni? életkortól függetlenül, ez vajmi alacsony értelmi szintre utal. egyszerűen mindenki fogadjon el mindenkit olyannak, amilyen. emberek! én is el tudom fogadni, hogy ostobák és primitívek vagytok. : )
első látásra megítélés kivesézve.

a másik dolog, amit nem értek, az a szívem, lelkem és az agyam működése. miért kell rosszul időzített pillanatokban, lehetetlen helyzetekben így összezavarni engem? azt sem tudom merre kellene elindulnom.
azt sem tudom, kell e nekem újabb pofára esés? egyszerűen csak van, jön és megy és dobban a szívem és érzem a hiányt a mellkasomban belül. ott az űr, ami erősen vonzaná befelé minden porcikáját. hihetetlen dolgokra vagyok képes, és nem fogom magamat alábecsülni. egyszer már jártam ezen az ösvényen... valamikor régen már kitapostam... ha egyszer megtalálom, nem fogok letérni róla. nem tehetem meg.

oh bárcsak érinthetném.

spider.

probably.

Are we breathing?

dreamin'

all the leaves are brown, and the sky is grey

I've been for a walk on a winters day

If I didn't tell her..I could leave today.

I'd be safe and warm if I was in L.A.

california dreamin'

aranyos.

belenéztél.

húsz+egy.

huszonegy. : )

eleven.

olyan gyorsan eltelt ez a szünet is... és tényleg ősz van, látom a leveleken, érzem este a levegőben, amikor kiállok a kert legsötétebb pontjára, mélyeket szippantok a levegőből, ami abroncsként szorítja össze a tüdőmet és feszíti szét egyszerre.
mégis szokatlanok ezek a napközbeni jó idők, november van. nyomasztó egy hónap, de mégis az enyém, szeretem. minden évben novemberben vagyok a legérzelmesebb, a legszerethetőbb és egyben legzárkózottabb is. már megtanultam hogy kell élnem a napjaimat.

ugyanekkor Timinek a november a gyilkos hónapot jelenti, és teljesen meg is értem őt. remélem, hogy idén neki is jobb novembere lesz.
A héten megjött a jogosítványom, hihetetlenül vártam már rá. : ) másnap már el is mentünk biztosítást kötni a kis gépemre, és haza is hoztam a kis drágát Zsuzsikáéktól. nagyon nagyon élveztem.
szombat este megünnepeltünk engem egy kicsit, és ma meg délelőtt még hoztak nekem egy lakatot. : D nagyon örültem neki... Balázzsal ma együtt mentünk el Eszterkéhez, aztán onnan Zoliékhoz. ők is nagyon aranyosak voltak. : ) a csöppség is édes, óriásit nőtt 2 hónap alatt.
...
most hogy itt ülök, és belegondolok, hogy vége a szünetnek, újra vissza a mókuskerékbe... kicsit nyomott lett a hangulatom. nehezen viselem ezt az egészet. holnap betöltöm a huszonegyet, mostmár ténylegesen nagykorú leszek, mégis gyerekesen zavar, hogy az iskola szünet utáni első napjával büntetnek érte. : D 
most nem tudok többet nyilatkozni az érzéseimről, be vagyok zárva saját magamba, és túl veszélyes lenne előbújni. talán holnap felszabadulok, ha érezni fogom az emberek őszinte szeretetét. 

és még mindig nem tudom melyik útvonalon menjek holnap suliba...

normal..

normal people scare me.

olyan semmi vagyok. most tényleg könnyűnek érzem magam és láthatatlannak. nem akarok beszélni. nem akarok látni. nem akarok hallani. csak itt ülni a semmiben.

történtek dolgok, jók is rosszak is, szünet van, nekem mégis egyre furább a hangulatom. olyan befeléforduló lettem, mint aki hónapok óta nem járt emberek között. betemetem magamat a sorozataimmal, könyvekkel... zenével és mindennel ami jól esik, és nehezemre esik beszélni... megnyílni. minek? 

úgy érzem, hogy fáj minden ami kötelesség. a sok szükséges rossz. ilyenkor tudok a legelvontabb állapotba kerülni, amikor hiába írok ki mindent magamból, semmi értelme. senki sem akarja megérteni.

hallgatom ezt a zenét körbe körbe, már vagy huszadjára megy, és érzem ahogyan elsüllyedek benne... na jó itt van ez az új sorozat.. igen, megint, és hatása alatt vagyok. végülis. van benne ez a pszichopata srác, aki megfogott. miért kedvelem a karakterét? hiszen nem normális... én mégis tudnék benne bízni... : )

I don't feel sad. I don't feel anything.

miközben írtam találtam egy blogot, és felvidított... : ) megint elkezdtem fantáziálni.. hogy milyen életem lehetne. hogy milyen lesz... mindent meg fogok tenni, hogy elérjem az álmaimat.
"a valósággal az a gáz, hogy nincsen hozzá háttérzene.." nekem minden pillanatomhoz kötődik egy zene. most ülök a fotelben, mosolygok és ez a szám szól :

(....)

kiírtam magamból az elvont hülyeségeimet, aztán visszatöröltem az utolsó betűig. de jól esett, kidobtam, elszállt... nem kell minden nyomot itt hagynom magamból. majd legközelebb.
sétálj tovább a nap felé.