deja vu.

#

sötét. dög meleg. sörök borulnak fröccsennek mindenfelé. iszonyat hangosan dübörög a basszus.
becsuktam a szemem és átadtam magam a ritmusnak... a páradús levegő miatt majd' megfulladtam, a tarkómon folyt a víz.. megcsapott a sör kellemes aromája és emberek löktek félre minden lépésüknél.
a mellkasomban szétáradt a melegség, a boldogság, hirtelen úgy éreztem, hogy nyár van és fesztiválon vagyok, majd megdöglök a hőségtől és közbe tombolok a koncerten kifulladásig. amíg csak bírom.
ezekért a pillanatokért érdemes élni.

emlékkép.

#

hihetetlen, hogy pár szó a múltról, néhány fénykép, egy kínos videó és egy szeretett zene mennyi emléket szakít fel a lelkedben. olyan emlékek, amik boldoggá tesznek ha rájuk gondolsz, de eltemetted őket, mert fájdalmasan tudnak szúrni a szívbe, amikor rájössz, hogy elmúlt és sosem lesz már többet. illatok, színek vannak előttem, érzem a bőrömön a régi sebeimet, érzem a mellkasomban a felhőtlen boldogságot, azt a semmiséget, amit akkor éltem meg... szégyellem magam, amiért majdnem teljesen elfelejtettem. ha nem lenne tárgyi bizonyíték, már szinte az egész múltamat elfelejtettem volna. ez most jó? vagy rossz? nem tudom... 

- - -

nyilván.

...

napi elgondolkodtató párbeszéd:

- végre olyan ember lettem, amilyennek szeretett volna, de addigra már másik férfit választott. elkéstem...

- még mindig szereted, ugye?

- örökké, minden egyes nap... 

kár, hogy pont az nem lát bele ennek mélységeibe, akinek a legjobban kellene.

- - -

örvény.

...

aludj csak, majd én álmodom.

Te uraltad az örvényt, hisz te kavartad azt; mégis hagytál beleveszni, míg elfordítottad a fejed.

Azt hívén, büszke a mozdulat.

Pedig csak gyáva volt.

Az egyedül büszke mozdulat az volt, ahogy végül én hunytam le a szemem, hogy ne legyek tanúja árulásodnak, aminek kínját megbocsájtani most még luxusnak tűnik.

Elértük a Mélypontot. De én szárnyalok tovább, te pedig csonkolások útján végbemenő, jobbító szándékoddal is csak magad fúrod mélyebbre a semmiben.

crosses.

---

Mindig letaglóz szalonunk ridegsége. Oly intenzív, hogy szinte azt az érzetet kelti, hogy a kandallóban szürkéllő hamu piszkos, szennyezett hó csupán. Didergek belül, és tudom, most rád kell néznem. 

Megteszem. 

Nincs mit veszítenem már – mindenem elvetted. 
Fiatalkorom óta ismerem az arcod, mégis minden alkalommal olyan, mintha először látnám. Megfejthetetlen szépség dereng a mélyén, ám kínzó sötétségét is jól ismerem. 
A szemed élénk figyelmét a szenvedély sem tompítja. Csak pár órája, hogy vöröslő ködén át figyelted az én gyönyörtől kínlódó vonásaim, ahogy öleltél; még ezzel is megalázol, de úgy, hogy ajándéknak érezzem.

Megkötöd a kezeim, pedig erős kezek. 
Megtöröd a derekam, pedig egyenes derék. 

Összetörsz újra és újra, hogy könnyed, elegánsan sápadt ujjaid közt pergetve szilánkjaim csodálhasd a fényüket. Csak azért, mert megteheted. Csak azért, mert hagyom.
...

agyfasz.

??????????????????????????

nem hiszem el.
baszdmeg. ez a nap??? ez a hét??? totál kész. nem tudom hova tenni az embereket, főleg miután pofán is basznak azzal a láthatatlan serpenyőjükkel. hát a jó büdös kurvaéletet azt. megvagyok én nélkületek is.
jobb lenne ha egytől egyig eltakarodnátok. rohadékok.
...

Draconia.

Néha Jeanne d'Arcnak érzem magam melletted. Nem hallod a belső hangokat, még akkor sem, ha elmondom őket, mert csak én hallom. Az első vereségig az oldalamon harcoltál - legyőzhetetlennek hittél, és az is voltam. Ám minél messzebb mentem én előre, annál lassabban jöttél velem.
Nem állhatok meg, mert én folyton haladtam, és már akkor is ezen az úton, mikor te ráléptél. Az enyémre. Hittem, hogy azért, mert tetszett.
Hittem, hogy te is arra indultál, azért találkoztunk.
Visszanézés közben is haladok, még ha hátrálva is, mert azt nézem, hol maradtál el mellőlem.
Elengedted a kezem, amit te fogtál meg. Nem kérdeztem, miért, csak elfogadtam. Most viszont kérdezem:
miért nem azért, amit hinnem engedtél? 

/és február van.

hazaút.

- - -
a járda napos oldala.

ha egy nagyon régi ismerősöd melléd ér a járdán, és hosszú még az út, gyalogolj gyorsabban.
nem bunkósságból, hanem mert úgysincs igazán már közös témátok. főleg ha sohasem volt.

*jah és kezdj el magnéziumot szedni, ha begörcsöl a vádlid.

áthangolva.

set me free.

térdenállva kellene könyörögnöm?

miért nem tudok kiszabadulni? elindulni, egyenesen elszaladni, menekülni, elbújni. de először is meg kell valahogy szökni. szabadnak kell lenni. túl régóta tart fogva. túl erősen szorítasz.

e n g e d j 

el.

tick tick boom.

jó lenne elhajítani a használt részeimet. a használt érzéseimet, a használt kapcsolataimat, és újra felvenni a ritmust és továbblépni megújult erővel, frissen, mint régen.
holnap végre vége a hétnek... különös szivatásban lehet részünk, nem tudom minek köszönhetően. az biztos, hogy itt se fogok dolgozni. soha. de azért ma egész délután tanultam, átnáztem a legvastagabb könyveket is, hogy holnap jól menjen a papírok ABC sorrendbe tétele. nesze neked emelt szintű képzés, meg végzős csoport.
mindegy... nem is bosszantom magam. holnap este arizóna, és remélem jó kedv lesz meg bódottág. igaz, hogy Balázs már megint próbálni fog, ráadásul szoboszlón, nem fogok vele többet foglalkozni. csak akkor nekem ne mondja, hogy mindennél fontosabb vagyok, és hogy én vagyok az első, nem a zenekar. : D egyre nagyobbakat tudok ezeken a kijelentéseken röhögni. a lényeg, hogy jól fogom érezni magam... : )

bémegakáanyádteefkalap.

inconsistent.

hát igen. meglátszik, hogy elkezdődött a gyakorlat január elején. megdögleni se sok időm van, konkrétan semmi.
első héten a gyermekklinika sebészetén voltam. mindennap műtéteken bent, bár semmi komoly nem volt, csak pár sérv és társai. második héten a pszichiátrián voltam, ráadásul a zárt osztályon. érdekes volt. ez a harmadik hét, és a neurológián vagyok. itt igazán kell dolgozni, és hagynak is. segítenek, de önállóan kell megmutatni mit tud az ember. sajnos nekünk is 6-ra kell járni, azaz 4-kor kelek, és hulla vagyok, de tényleg. (Zsuzsiék csak egy emelettel vannak fölöttem, nekik fél 8-ra kell járniuk.) bámilyen érdekes, eddig még egyszer sem szúrhattam branült, de a héten igen! szóval már nem vagyok branülszűz. : D királyság.
ezen a héten anyu kiköltözött Zsuzsikáékhoz, hogy segítsen neki. végig egyedül voltam itthon, vagyis Balázzsal, mert ő meg ideköltözött. : ) nem sok energiám volt, de mindennap főztem vacsit, meg csináltunk másnapra is kajcsit, meg főztem teát.. jól esett így lenni. holnap már itthon alszik anyu, de jövőhéten megint így lesz. csak ez a rohadt koránkelés készít ki. mára ennyi, de ki tudja mikor fogok ismét jelentkezni...
///

hogyne.

every single time.
- - -

dekadens.

...
miért kérded azt, hogy miért? csak.

2012

______________


2011
2012
______________

remélhetőleg nem bukjuk végig.

...

Borka.

2011. december 31. - 11:15, Debrecen.

Megszületett Szabó Bíborka, drága kicsi unokahúgom.

súlya: 2400 g
hossza: 46 cm

Mindenkinek boldog új évet!!!

echo.

stranger things have happened.

...

whatever.

...

<3

ments meg.

születünk, meghalunk.

szép lassan mindenkit elveszítünk. mindenki itt hagyja a világunkat. mindenki elhagy.

valaki szándékosan, valaki nem akar menni, mégis mennie kell.

valaki 1 hét múlva visszaköszön, mintha el se ment volna, mintha semmi sem történt volna..

valaki örökre távozik.

az utolsó szó ereje nagyon sokat jelent. és őrizzük magunkban a képet...

bennem a fénykép, benned a fény képe ég. mindig ég..

die my darling.

tegnap nagyon ideges voltam. ma már nem... ma már csak csalódott vagyok és szomorú. azt hiszem nem tudom folytatni...

. . .

a kurva anyádat varga dóra.
meg is dögölhetsz!
________________________________________________________

liar.

miért hiszi azt ez a féreg, hogy velem bármit megtehet? mi vagyok én? és akkor még ő van felháborodva, amikor kiborulok. nagyon gyenge kifogás az, hogy NA PONT EZÉRT NEM MONDTAM EL, mert így viselkedsz. a nagy lófaszt. mintha most jöttem volna le a falvédőről.

nem tudom, hogy ezek után mit fogok lépni, de az biztos, hogy én nem leszek senkinek sem a játéka. istenem... annyiszor de annyiszor átéltem már ezt, és még mindig azt hiszi, hogy ennyire egyszerű átbaszni. gratulálok.

a jó büdös kurva élet bassza már meg, hogy miért vagyok ekkora barom, hogy egyáltalán szóba állok vele. a rohadt életbe. elegem van. és én! én vagyok a szemét, amiért véletlen rájöttem, hogy mikre képes még mindig, azok után is, amiken már eddig keresztül mentünk. hát jóhogy én vagyok a rohadék. remélem kibaszottul meg van elégedve most magával, nem vártam tőle többet.

ezek után már nem tudok többet hinni... KURVA ÉLET.

fuck off.

bár véget vethetnék mindennek. ennek az egésznek, most rögtön, végérvényesen, hogy soha többet ne legyen semmi. bár most rögtön befejezhetném, sohasem kezdeném újra. bár most rögtön megölhetnélek. újra és újra. és te mindig feltámadnál, és én újra megölnélek. és ez így menne végig. amíg világ a világ.

és én sem sírnék többet.

running down.

n

in time.

FF.

imádom.

most nézem a Back and forth filmet, mindenkinek csak ajánlani tudom, aki egy kicsit is szereti Dave Grohlt, és azt, ami csinál.
menjetek békével.

itt a trailer:

dead alone.

tribute to minekvan.

1. Gyors, kapkodó zombi a filmekben minek van?
2. 0.33-as dobozos sör minek van?
3. Kelkáposztafőzelék minek van?
4. Egy munkavállalónak egynél több főnöke minek van?
5. Félméteres hófehér műfenyő bazmeg, na az minek van???

my way.

pénteken Földes. koncert. jól éreztem magam. a koncert is jó volt. vannak érzések a nappal kapcsolatban, amit nem nagyon tudok szavakba önteni. vagy nem akarok?
jobb volt minden, amikor még igazi antiszociális voltam. amikor őszintén nem érdekelt senki, és a véleményük meg pláne. nem tudom mi változott meg bennem és mikor, de most már titokban vágyok arra, hogy az emberek elfogadjanak vagy inkább be, és szeressenek. nem mindig érzem ennek szükségét, de amikor igen, akkor egyenesen lehangol, ha nem kapom meg a várva várt elismerést. hülye vagyok. mint mindig. áltatom magam.
jobb lenne, ha csak lennék, és nem éreznék semmi ilyen felesleges dolgot. minden egyszerűbb lenne. utálom, hogy lassan az egész életem egy nagy közhely... 10 körömmel kapaszkodok a megmaradt értékekben, ami még van, aki van.
hazafelé az úton majdnem elaludtam a kocsiban Dani mellett. csak néztem ki az ablakon, sötét volt, és a nagy semmi.. próbáltam megtippelni vajon mennyivel mehetünk... 90-100? kétszer kellett az órára nézni, hogy jól látom e? 140 volt. ennyire csalnak az érzékeim. utána persze a városban a 60 tűnt úgy, mintha 25-tel tötyögnénk... jól elvoltam a hülye gondolataimmal... csak még jobban lefárasztottam magam.
kiszálltunk Balázsék előtt, és még onnan én haza jöttem motorral. Balázs ott erősködött, hogy aludjak náluk, de nem. nem nem. szombaton dolgom volt.
hazafelé majdnem eltévedtem. : D tettem legalább 3 felesleges km-t a semmibe. megyek, hirtelen nincs világítás. kihalt minden, mint az országúton... hm mondom jó. este még nem jártam erre. megyek tovább, hirtelen olyan rossz lett az út, hogy alig tudtam neki húzni... mondom basszus ilyen rossz úton eddig sose jöttem. mikor kis idő után elfogyott az aszfalt, és befékeztem a földút előtt, tudtam, hogy rossz vizeken evezek, gyorsan megfordultam. hát igen, túlmentem a gázvezetéken egy utcával. : D de utána csak hasítottam haza és aludtam...
a szombat nagyon rohanás volt. 11-körül keltem, és 1-re már mentem Krisztiánhoz. 2 körül elkezdte varrni a csuklóm, és mindent egybevéve, hogy még egy csomót filóztunk, hogy hogyan is kellene befejezni, 6 körül végeztünk. : ) nagyon jó lett. egyszerűen imádom. (kép is lesz. máskor.) motorral mentem, szóval gyorsan hazahúztam, ettem és felraktam tölteni a teljesen lemerült fényképezőgépet, mert napközben Pali megkért, hogy fotózzak az esti koncerten, ahol már rég ott kellett volna lennem (18:30) nem baj. hívtam Balázst, hogy mikor kezdenek Feriék, és mondta, hogy 8-kor, tehát megkértem Jancsit, hogy majd vigyenek már el kocsival 8-ra, és hálistennek el is vittek. ahogy odaértem, már épp beálltak, tomboltunk egyet, meg csináltam pár fotót és utána még a többi zenekarról is kattintottam párat, egyedül a legutolsóról nem, mert mi átmentünk a zónába hárman. Feriék meg haza mentek. 1 körül hazahozott minket Balázs apukája, iszonyat fáradt voltam. aludnom kellett.
ma reggel úgy keltem fel, hogy tiszta tinta a kezem körbe a fólia alatt.. : ( Krisztián le is baszott, hogy azért, mert neogranormont kentem rá. inkább nem kellett volna semmit, mert egy csomó festéket kiszívott a bőrömből... : ( hajj... lemostam a kezem szappanos hideg vízzel, sokkal jobban fáj már, mint akkor, amikor csinálta K. aztán nem kötöttem be, visszafeküdtem az ágyba Balázs mellé és vártam, hogy Zsuzsikáék meghozzák nekem a bepanthent. : ) ahogy meghozták be is kentem meg lefóliáztam.
ma nem csináltam semmit, itt volt Balázs és egész nap pihentünk, meg beszélgettünk.
ma vagyunk 3 és fél éve együtt. telik az idő. és múlik.


most itt ülök a gép előtt, megírtam egy iszonyat hosszú posztot, és végig egy zenét hallgattam. körbe-körbe.
nagyon ráfüggtem erre a számra:

no, i can't stay alone

now i can do my life

just me and myself and i,no more

but it wasn't you,i don't wanna waste my time,

i don't wanna lie anymore, it wasn't you

lie anymore....

my way is not straight away,my way is not just going right

my time is fighting me, i have to question life

i'm loving you

my friend, the music,

but the point, when you were alone on the street, where i searched you, (and) where i found your name

who stopped the time, it wasn't you

i don't wanna waste my time i don't wanna lie anymore...

almost high.

nem... nincs meg. : ( még. majd szombaton meg lesz. : )
egyébként meg jól éreztem magam.
most viszont forgok. kívülről befelé. és zene szól a fejben.

és így érzem magam.

freespace.

van rosszban is jó és jóban is rossz, és én most elérkeztem a csúcsra, olyan kibaszott boldog vagyok, és energiával telt, és alig várom, hogy holnap 17:45-kor találkozzunk Timivel a csonkánál és felmenjünk Krisztiánhoz, hogy felvarrja a karomra azt a két betűt... hihetetlenül várom, fel vagyok pörgetve.
tegnap is találkoztunk Timivel, szokás szerint zónáztunk, és jólesett. utána pipázás... ez kellett, hogy elindítson a jólétbe.
és ez az egész holnap fog beteljesedni, és Timi ott lesz velem. : D és olyan emberekkel leszek, akiket imádok.
szeretem, hogy körülvesztek.
 uhh Krisztián, csak egy szóra! nemrég tudatosult bennem, hogy milyen k*rvajó volt tegnap az a mandarinos vodka. köszi.
csóközön a világnak.

megint.

na takarodj... hétvégén megint kaptam egy képet. szerintem nyilvánítsák a túlsúlyos embereket életképtelennek, aztán végezzék ki. villamosszék, kötél, kálium injekció, mindegy, csak öljetek meg végre.

és mi lenne, ha elhinném: lehetetlen nem létezik...
?

dream on.

az emberek tényleg belehalnának, ha a 'légyszíves' szót kötelező lenne használni...
végül is értem a logikát, nekem is van egy kedvenc idézetem:
" inkább megdöglesz csendben, de azért se kérsz "

first lesson.

nem mondtam ilyeneket soha... nem voltam benne ilyenekben soha... de most jól esett. nem gondolkodni, nem forogni, csak írni egyből azt, ami eszembe jut. éreztem a melegséget, ahogyan szétárad a testemben, minden sejtem felizzott egy másodperc töredékéig. rosszul kellene éreznem magam emiatt?  egyáltalán nincs bennem semmi rossz érzés... csak mosolygok. jó tudni, hogy még létezik ez az énem is... nem veszett el örökre a semmit jelző tábla mögött... bennem van, csak kell valami, vagy valaki, hogy előhozza belőlem. azt hiszem, jól fogok tudni aludni ma éjjel... minden bizonnyal.

megjegyzés:
- újabb felfedezés: sokmindent adott eddig is, de most elkapott az érzés, hogy ha olyan hangulatod van, a Deftones kimondottan ágybavaló zene.

Légy üdvözölve December...

exhausted.

ne szorítsatok ennyire. nem kapok levegőt...
elég egyetlen mondat, hogy egész napra beforduljak. csak forgok... nem tudok túljutni rajta, csak őrlődöm. inkább üssetek.
kinézek az ablakomon, a nap lassan eltűnik teljesen, még világos van. narancssárga az ég alja, és erős kontrasztja van a fáknak ... mintha épp most rajzoltam volna őket az ablaküvegre... könnyebb lenne néha másnak lenni. olyannak, aki nem törődik. akinek nem fáj. semmi.
lennék mondjuk cseresznyefa... bárhol.
mindig csak mások érzelmével foglalkozom. kedves vagyok, sohasem volt bennem rosszindulat... hozzászoktam, hogy lényegtelen mit csinálok, engem vagy szeretnek, vagy utálnak. nem vágyok minden ember szeretetére, de vannak személyek az életemben, akikre rak egy jelet a szívem, és utána szükségem van rájuk. nem konkrétan a testközeliségre, hanem egy kedves szóra, mosolyra, ölelésre... hogy pótoljam, amitől megfosztanak. regenerálódás. mint ahogy ez is... hogy itt írok a semmibe... ahogy a blogom címét is megálmodtam évekkel ezelőtt... lélek érzéstelenítő. sosem elég. mindig marad valami, ami beszippant, ami megsebez. amit nem tudok kivédeni. a szív és az ész harca ez. antiszociális énem egyre jobban pusztít belül, de a szívem arra ösztönöz napról napra, hogy adjam ki magam. adjam át magam a semminek, eresszem ki az összes szeretetet magamból, vannak olyanok, akiknek szüksége lehet rá.
mindig ugyanúgy fáj a felismerés: nem magamra maradok, magam voltam mindig. mind magunk vagyunk...
és örülök, hogy van mellettem pár ember, akikkel együtt lehetek egyedül.
most felírok pár dolgot egy papírra, mert emlékezni akarok később is, hogy élni miért érdemes...

kinézek az ablakomon, a nap eltűnt teljesen. sötét van.

elégmár.

miért vagyok ilyen nyomorult? állandóan kibaszok magammal, újra és újra. nem bírom visszafogni magam soha, és olyan helyzetekbe kerülök, ahonnan lehetetlen kiásni magam. nem számít ha sikerül... jön a következő.
saját hibáiból tanul az ember, hát én nem, én senkiéből és semmiből nem vagyok képes, mint egy idióta. utána meg sír a szám... ok nélkül persze. megérdemlem. mindent megérdemlek. "csak legyek túl rajta és utána okosabban csinálok mindent." persze... mindig ez van. de most "más" most "tényleg máshogy lesz". csak legyek túl rajta. most "kivételesen" őszintén hiszek benne, hogy ha ezen sikerül túl lennem tényleg nem baszom el többet...

ez a zene... ez segít. mindig segít, ha szükségem van rá.. de hiába, problémákat nem old meg. azokat csak én tudom. a deftonesnak nincs olyan száma, amit ne éreznék magaménak. minden pillanatomra írtak valamit...

like you.

rajzolhatnékom van. de mit rajzoljak? ...

give.

csak szeressetek.
én úgy szeretlek titeket...

plastic bird.

hosszú idő után ez a hétfő volt a legjobb... talán a top 5 elviselhető hétfő listámban benne van.
köztudott mennyire gyűlölöm a hétfőket, meg tudnék pusztulni, legszívesebben felrobbantanám az egész világot hétfőn. iszonyat régen írtam egy hétfős posztot, amiben minden gyűlöletem benne van, minden hétfőn kilinkelhetném a posztom elejére. : D de a mai... más volt.
nem volt nehéz felkelnem... elértem a buszt... beértem a tanár előtt... a pszichiátriai kórképek helyett egyszerűen csak megnéztük a Viharszigetet.... túléltünk egy szakmai etikát, elég vidáman ráadásul. és ennyi. el se hittem, 11 órakor végeztem, csodálatos és felemelő érzés öntött el.. jöttem haza.
Nagyon jól eltöltöttem a kis időmet... fotózgattam, videókat, filmet néztem, lefeküdtem pihenni, beszélgettem mindenkivel, aki számít, és estére még valami feldobta a napom. vártam rá, és megérte.
holnap pedig csak negyed 12-re kell bemennem. megváltás.
...
koncertre vágyom. ugrálásra, éneklésre, tombolásra... elveszni a tömegben, sodródni a hangzavarban, kiizzadni minden mérget és megtalálni magamat.

 benned magamra leltem.


ez pedig elalváshoz:

loner.

úgy belém ragadtak a szavak. most az lenne a legjobb, ha nekem is lenne egy merengőm. milyen egyszerű lenne...
a gondolataim összetettek, de az álmaim szétszórtak, elvesztem az ébrenlét határán, csak vagyok. az őrület mezsgyéjén eltűnnek a kibaszott kételyek.
"whenever I'm alone with you... you make feel like I am young again."
az álmok miért olyan könnyen élhetőek? az élet annyira élhetetlen néha. az a sok felesleges kérdés... a sok felesleges ember, mindenki elvész a felesleges részletekben. a rengeteg külsőség... kinek kell?
a vágyaim kifordultak magukból, lassan széttépnek belülről. azok, amiket eddig féltettem, akartam már a múlté, már csak árnyéka vagyok a régi énemnek. egy kontrasztos árnyék, ami nem tud eltűnni, amíg a létezésemet fénnyel tölti meg a világ. ez az elviselhetetlen élet. ez az élhetetlen... halhatatlan... 
saját magam sem tudom, hogy mire van most szükségem. kire? kire nincs? változást kíván minden porcikám, változzunk hát. napról napra más leszek, ahogy telik az idő, egyre jobban érzem magam a bőrömben. ebben a tűrhetetlenségben. 
az álmaim összetettek, de a gondolataim szétszórtak. ... 
"A hirtelen támadt csöndben döbbenek rá: lehet, hogy ha most nem alszom el, talán nem alszom el többé soha, hív az ágy is, a butítóan lágy gyávaság, a részvéttől sugárzótárgyak felderengenek a sötétben, semmire nem gondolni már; így lesz a legjobb, így lesz, lennie így kell, hát legyen."
nehéz állandóan darabokra hullani, aztán újra és újra egyesülni. egy kis rész úgyis mindig eltűnik, elgurul, be az ágy mögé, el a fű között...el, és sosem lesz újra teljesen egy. hiába szeretnénk, persze azért még nem dobjuk ki... mert szeretjük. Az a legnehezebb, hogy másodpercenként 50x változik a véleményem, sosem tudom mi lesz a következő lépésem, magam előtt járok és félek. ki tudhatná hát, hogy mit is akarok valójában? 
biztonságot szeretnék és megbecsülést. magányt és társaságot egyszerre. új barátságokat, régieket. elismerést. szeretet.
még emlékszem a kezdetre, így hogy ilyen közel a vég. a szavak és tettek belém égtek. kitörölhetetlenül. 
akkor még te nem lángoltál, most már én nem lángolok.
a hiány új értelmet nyert az életemben.
belém szorult minden gondolat...szavak keringenek a foszladozó ég alatt, kinn a városban, benn a falak közt, a fejemben is. fázom így, pedig melegem van, fázom mégis, hiányzol. Zúg az idő. A keringő szavak után nyúlok, leírok egyet-kettőt, elmúlik egy nap.
Zúg, zakatol az idő.
És telik.
És múlik.

Aztán megáll.

doubt inside me.

meg volt a pénteki buli... hihetetlen jól sikerült. nem tudom szavakba önteni... az biztos, hogy ez volt életemben a legelső születésnap, ami úgy meg lett ünnepelve, ahogy vágytam rá. sokat jelentett...
mindenkinek úgy örültem, aki ott volt.. nagyon. : )
majd szerintem képet is fogok feltölteni... máskor.
...
jelenleg itt ülök a gép előtt, hajnal van. de kurvára. 03:30...
mi a franc ütött belém? ezt hogy írjam ki magamból? félek saját magamtól. a gondolatok, az érzések amik felülkerekednek rajtam, csak rossz irányba visznek. mindig olyanra vágyok, ami nagyon nem lehetséges.
csak bonyolítom a saját életemet. amúgy se vagyok jó semmire, hát még ezután...
lényegtelen, majd túl leszek ezen is, ez is csak egy kislányos hóbort, semmi több. csak lennék már túl rajta.

álmodnék.

most találtam rájuk. nehogy elfelejtsem, hogy érdemes e megismernem őket... szóval. hallgatni őket. és letisztázni, hogy meg fog e. szóval érted. mindegy. alszok. és szeretnék álmodni...
álmodni... úgy szeretnék...

ösvény.

lehet, hogy 

nem az vagyok

 akire vártál. 

nem az aki hív. 

nem az aki vár. 

nem az kivel ébredtél. 

nem az kivel álmodtál.

ki helyett szeretsz te engem? 

mondd, kit látsz te bennem?...

nézz rám és most láss bennem mást, mint mit eddig láttál. eszmélj föl! mintha egy álom érne véget, úgy ébredsz majd az életből....
a franc essen belém is, meg a hülye szívembe. eddig természetesnek vettem, mint tényt, de mostmár fáj, és nem tudom elhinni, hogy tényleg egy? ember sincs a világon, aki látja bennem a szépet, vagy az értelmet... ?
tegyük fel:
én hiába rakom ki 1 perc alatt a rubik kockát, ha mellettem van egy agyatlan szőke 40 kilós csaj, mert azt kell megbecsülni. senkit nem fog érdekelni, hogy "hűűű milyen logikája van ennek a csajnak, hogy ki tudja rakni a rubik kockát 1 perc alatt." mert mindig az van, hogy "hűűű de jól néz ki ez a csaj, majdnem minden csontja kilátszik és jól meg kellene dugni." az se baj, ha még a nevét sem tudja helyesen kimondani. a dugáshoz nem kell ész. : )
ebbe a részébe már beletörődtem. ilyen a világ, de ettől még én nem leszek hobbyanorexiás.
amibe nem tudok beletörődni, hogy miért kell az ilyen lányokat, mint én, a mai napig kiröhögni, meg kigúnyolni? életkortól függetlenül, ez vajmi alacsony értelmi szintre utal. egyszerűen mindenki fogadjon el mindenkit olyannak, amilyen. emberek! én is el tudom fogadni, hogy ostobák és primitívek vagytok. : )
első látásra megítélés kivesézve.

a másik dolog, amit nem értek, az a szívem, lelkem és az agyam működése. miért kell rosszul időzített pillanatokban, lehetetlen helyzetekben így összezavarni engem? azt sem tudom merre kellene elindulnom.
azt sem tudom, kell e nekem újabb pofára esés? egyszerűen csak van, jön és megy és dobban a szívem és érzem a hiányt a mellkasomban belül. ott az űr, ami erősen vonzaná befelé minden porcikáját. hihetetlen dolgokra vagyok képes, és nem fogom magamat alábecsülni. egyszer már jártam ezen az ösvényen... valamikor régen már kitapostam... ha egyszer megtalálom, nem fogok letérni róla. nem tehetem meg.

oh bárcsak érinthetném.

spider.

probably.

Are we breathing?

dreamin'

all the leaves are brown, and the sky is grey

I've been for a walk on a winters day

If I didn't tell her..I could leave today.

I'd be safe and warm if I was in L.A.

california dreamin'

aranyos.

belenéztél.

húsz+egy.

huszonegy. : )

eleven.

olyan gyorsan eltelt ez a szünet is... és tényleg ősz van, látom a leveleken, érzem este a levegőben, amikor kiállok a kert legsötétebb pontjára, mélyeket szippantok a levegőből, ami abroncsként szorítja össze a tüdőmet és feszíti szét egyszerre.
mégis szokatlanok ezek a napközbeni jó idők, november van. nyomasztó egy hónap, de mégis az enyém, szeretem. minden évben novemberben vagyok a legérzelmesebb, a legszerethetőbb és egyben legzárkózottabb is. már megtanultam hogy kell élnem a napjaimat.

ugyanekkor Timinek a november a gyilkos hónapot jelenti, és teljesen meg is értem őt. remélem, hogy idén neki is jobb novembere lesz.
A héten megjött a jogosítványom, hihetetlenül vártam már rá. : ) másnap már el is mentünk biztosítást kötni a kis gépemre, és haza is hoztam a kis drágát Zsuzsikáéktól. nagyon nagyon élveztem.
szombat este megünnepeltünk engem egy kicsit, és ma meg délelőtt még hoztak nekem egy lakatot. : D nagyon örültem neki... Balázzsal ma együtt mentünk el Eszterkéhez, aztán onnan Zoliékhoz. ők is nagyon aranyosak voltak. : ) a csöppség is édes, óriásit nőtt 2 hónap alatt.
...
most hogy itt ülök, és belegondolok, hogy vége a szünetnek, újra vissza a mókuskerékbe... kicsit nyomott lett a hangulatom. nehezen viselem ezt az egészet. holnap betöltöm a huszonegyet, mostmár ténylegesen nagykorú leszek, mégis gyerekesen zavar, hogy az iskola szünet utáni első napjával büntetnek érte. : D 
most nem tudok többet nyilatkozni az érzéseimről, be vagyok zárva saját magamba, és túl veszélyes lenne előbújni. talán holnap felszabadulok, ha érezni fogom az emberek őszinte szeretetét. 

és még mindig nem tudom melyik útvonalon menjek holnap suliba...

normal..

normal people scare me.

olyan semmi vagyok. most tényleg könnyűnek érzem magam és láthatatlannak. nem akarok beszélni. nem akarok látni. nem akarok hallani. csak itt ülni a semmiben.

történtek dolgok, jók is rosszak is, szünet van, nekem mégis egyre furább a hangulatom. olyan befeléforduló lettem, mint aki hónapok óta nem járt emberek között. betemetem magamat a sorozataimmal, könyvekkel... zenével és mindennel ami jól esik, és nehezemre esik beszélni... megnyílni. minek? 

úgy érzem, hogy fáj minden ami kötelesség. a sok szükséges rossz. ilyenkor tudok a legelvontabb állapotba kerülni, amikor hiába írok ki mindent magamból, semmi értelme. senki sem akarja megérteni.

hallgatom ezt a zenét körbe körbe, már vagy huszadjára megy, és érzem ahogyan elsüllyedek benne... na jó itt van ez az új sorozat.. igen, megint, és hatása alatt vagyok. végülis. van benne ez a pszichopata srác, aki megfogott. miért kedvelem a karakterét? hiszen nem normális... én mégis tudnék benne bízni... : )

I don't feel sad. I don't feel anything.

miközben írtam találtam egy blogot, és felvidított... : ) megint elkezdtem fantáziálni.. hogy milyen életem lehetne. hogy milyen lesz... mindent meg fogok tenni, hogy elérjem az álmaimat.
"a valósággal az a gáz, hogy nincsen hozzá háttérzene.." nekem minden pillanatomhoz kötődik egy zene. most ülök a fotelben, mosolygok és ez a szám szól :

(....)

kiírtam magamból az elvont hülyeségeimet, aztán visszatöröltem az utolsó betűig. de jól esett, kidobtam, elszállt... nem kell minden nyomot itt hagynom magamból. majd legközelebb.
sétálj tovább a nap felé.

explosion.

miért nem állok készen lezárni mindent? újrakezdeni... vagy csak fellélegezni. elfogadni és megérteni, hogy a semmire várok. váratsz örökké... nem a világ ellen irányul szomorúságom, csakis magam ellen, így, hogy itt ülök és rágom magam, bontom a légváram falait, mit éveken át építettem, és hiába mondták, hogy nem fog megállni, nem hittem nekik, de most már düledezik, vissza kell bontani az alapokig, és valamivel megerősíteni,  mert légből nem lehet várat építeni. mosolygok az ócska közhelyeimen, de annyira egyszerű képet adnak rólam, el se hiszed, milyen egyszerű a képletem, csak időt kellene rám fordítani, és kiszámolni, megfejteni, mert minden problémának van megoldása, minden szívnek van kulcsa... olyan rövid az élet... 21 év telt el belőlem úgy, hogy igazán senki sem értett meg. igazán senki sem találta meg bennem a megoldást. vagy ha igen, akkor nem becsülték meg. mivé válok én a szemetekben? hisz úgy tudok szeretni... kiadtam magam minden sarkon, és mindig csak összevertek. mire meggyógyulok újra szét vagyok tépve. emberek, miért nem látjátok, hogy ki is vagyok valójában? miért vagyok én mindenki háziállata? senkinek nincs szüksége rám, amint egy kicsit velem is foglalkozni kellene. de kit érdekel, ha szükségben vagyok, amikor mindenki másnak meg van mindene?
mindig van egy kis hely, ahova lefeküdhetek.. de mi van ha ebből elég, és nekem franciaágy kell rózsaszirmokkal? ha nem akarok többet hidegben és szűk helyen feküdni? ha nem akarok a ritkán érkező melengetésre várni? kilábalás, na az hogy van? inkább mélyebbre ástam az árkot, mint akartam.... nem bántam meg semmit, valaha azt éreztem boldog vagyok. mindenhogy, mindenkor, mindenhol. most olyat kell tennem, amit nem fogok megbánni... hogy megint boldog lehessek minden percben. hogy megmaradjak boldognak, akárhogy.
nincs rossz életem, sosem volt. több szépségben volt részem, mint az átlag embernek. de ahogyan az élet elmúlik, úgy múlnak el a szép dolgok is az életből... tenni kell érte, hogy jöhessen új dolog, ami értelmet ad továbbmenni. ami újra tüzetgyújt, és nem hagyja kialudni azt. ki mondta, hogy ez egyszerű?

az életben szerintem csak egy dolog egyszerű: a halál. de az nagyon.