: ).
annyiszor diagnosztizáltam már magamon a mániákus depressziót. lehet nem ártana orvossal is megerősíttetni a tényt, mert már röhögök, annyira fáj. nemár, annyira idegesít, hogy egyszer szét tudnék robbanni a dühtől, egyszer sírok, mint egy hülye a semmitől, aztán meg nem bírom abbahagyni a nevetést.
most hogy meg volt a napi sorozat adagom, hihetetlen jó kedvem van, táncolnék, ugrálnék, mert ezek a hihetetlen történetek felvillanyoznak és feltöltenek energiával. ilyenkor csak fel alá járkálok, és előveszek 20 könyvet, mindet egyszerre akarom elolvasni.
beteszek egy szép zenét és leromlik a hangulat. eszembe jut pár dolog és egyből lehangolódok. tengek-lengek a semmiben, ebben a nagy fekete lyukban.
aztán elhessegetem a rossz képeket, kizárom az agyamból és minden jó, ennél jobb nem is lehetne.
nekem nem kell semmi, ebben az állapotomban akarok meglenni egyedül, vagy néha mással, de semmi több, nekem már tényleg nem kell semmi.
beteszek egy kegyetlen zenét, ami minden igazságot kimond helyettem, hallgatom és levonom a konzekvenciákat a saját életemről. egy párhuzamos világban talán én jövök ki győztesen minden helyzetből.
de most még meg kell tanulnom küzdeni, tűrni, szenvedni, belátni, elfogadni, elengedni, felejteni, meggyógyulni.
de többek között élni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése