apokalipszis.

én annyira nem ezt vártam ettől a naptól. nem volt rossz, de sajnos azt se tudom mondani, hogy csodálatos volt..

..a locsolóktól elbújtam..hálistennek senki nem locsolt meg.. ja de. Jancsi reggel, meg Balázs, miután felkeltünk. ő szódával persze. (...)

...

picit félek magamtól. megváltoztam volna belülről? a pénteki nap.. elég volt ahhoz, hogy végre teljesen kiforduljak magamból és vad legyek? nem tudom. csak annyit tudok, hogy úgy viselkedek, mint egy skizofrén. egyszer mindennél jobban akarom és nem engedem, aztán pedig kézzel lábbal próbálok kiszabadulni a szorításából és messze eltávolodni tőle. aztán hirtelen rájövök, hogy lehetetlen próbálkozás és hogy egyáltalán nem is akarok elmenekülni előle. aztán boldogan alszok el egy szép álommal, majd amikor felkelek minden idegen és rossz. és ismét csak a menekülést látom kiútnak. aztán hallom a hangokat. látom a képeket. érzem.. és rájövök, hogy nem mehetek sehova. mert nélkülem nem élhet. nélküle nem élhetek. ha nem melegítem megfagy. ha nem melegíthetem megfagyok.

ezért szerelem a szerelem? mi a jobb? nagy boldogság fájdalommal megfűszerezve, vagy elviselhetetlen szenvedés fájdalommal megfűszerezve? 

mik azok a szánalmas dolgok, amiket felnagyít az ember, és mi az amit nem szükséges felnagyítani mert éppen elég ahhoz, hogy besokallj? honnan tudhatnád, hogy mikor van igazad? és az ember miért nem tud belátni? néha.. miért nem tudok belátni?

az ember csak a saját életét érezheti feleslegesnek, de milyen joggal? mikor felesleges az életed? akkor, amikor meg van mindened, otthon, barátok, szerelem.. csak túl vak vagy ahhoz, hogy észrevedd a rengeteg csodát? mert a hülye szenvedésed túl nagy. szerinted. el se hiszed más ember miért szenved. sokkal rosszabb dolgokat jobban viselnek, mint én. ez szánalmas. rám nézve.

tudom nagyon jól, hogy ha egyszer meghozom azt a bizonyos végzetes döntésemet..amit a lelkem mélyén soha de soha nem akarok..már nem marad szinte semmim. egyedül leszek bezárva az agyam legsötétebb sarkába. és akkor majd kiabálhatok, mert már nem fog figyelni senki. nem fog hallani senki.

öngyilkos álmod mások álmodják neked? nem. csak te. senki más.

szárnyatlan angyal egy városban..tudja, hogy máshol van és kiszolgáltatott.

..I never wanted to love you, I didn't want a feeling so incomplete. your voice and your eyes are deceived me..and I have had enough deceit..my love for you has emerged..

it's a bittersweet symphony. this life.

 lesz olyan pillanat.. el fog-e jönni egyszer, amikor azt fogom érezni, hogy... ez az igazi életem, és már nem változik semmi? és boldogan élek, amíg meg nem halok? nem kell válaszolni.. tudom, hogy nem pontosan így lesz. de valahogy mindig lennie kell. legyen hát.

when the day is long and the night, the night is yours alone, when you're sure you've had enough of this life, well hang on.. don't let yourself go, 'cause everybody cries and everybody hurts sometimes.

nem akarok többet ilyeneken gondolkozni. csak szeretném tovább élni az életemet, lehetőleg a legboldogabban, ahogy csak lehet. nehéz lesz, mert mind emberek vagyunk és attól, hogy mondogatunk valamit, még nem feltétlenül fog teljesülni. tenni kell érte. sziplán változni. alakulni a másikhoz. ahogy a kavics a folyó alján...