fatálisleépülés.

felfelé spirálozó harmónia ??? 
ezt még magad sem hitted el.
jó volt érezni egy javuló tendenciát és jó volt remélni, hogy mostmár örökre ilyen szép lesz... chhh. -_-

- - -

mostmár fáj is.

jobban, mint tegnap.

pedig azt hittem, ma valahogy más lesz...

picit elvesztettem a reményt, hogy egyálalán a holnap jó lesz-e.

ez így annyira nem igazságos...hát mi vagyok én?

egy játékbaba? ha játszani van kedved előveszed, ha megunod a sarokba dobod?

hmm hajjj... pedig annyira csodálatosan kezdődött a hét. : ( miért kellett elrontani?

miért kellett ennyire elrontani? csak egy icipici törődésre lett volna szükségem... arra, hogy érezzem talán mindig fontos vagyok. nem csak kirendelt napokon.

nem érdemelném meg esetleg? lehet.

miért van egyfolytában sírhatnékom?

kezdek belefáradni ebbe a sok szarba, ami a héten történt. olyan jó lenne ha lenne valaki, aki meghallgatna.. mert már annyira nem bírom. egyfolytában sírok és nem tudok ellene semmit tenni. csak rámtör és nem marad abba.

egész délután vártam a segítségre, ami nem jött.

miért gondoltam, hogy lesz segítség?

miért reménykedtem abban, hogy valakit érdekel mi van velem?

miért gondoltam, hogy fontosabb leszek minden más szórakozásnál?

maradok csak a játékbaba, akit mindig megtalálnak ha szükség van rá. elővesznek, játszanak, szórakoznak, aztán elraknak a polcra és azt gondolják, hogy ha magára hagyják úgyis tud boldogulni. igen tud. egy ideig és normál körülmények között. nem most. nem így. de már minden mindegy. ezen már nem lehet változtatni. ezt az állapotot nem lehet visszafordítani. már nem tudom kibeszélni magamból.. belém égett.

a csalódás a lelkembe karcolt. 

a csalódás, hogy megint akkor maradtam magamra, amikor a legnagyobb szükségem lett volna egy megértő személyre. mindig és mindig  és mindig ez van.

a csalódás, hogy az a fura jóleső várakozás töltött el, de hiába. nem létezek asszem csak úszok a fényben.

a csalódás, hogy félre lettem rakva, mert nálam mindig lesznek fontosabb dolgok.

a csalódás, hogy megint csalódnom kellett.

magamban? is. nem tudom, hogy tudtam még hinni.

rossz kedvem van

már nem várom a holnap estét... érzem, hogy szar lesz. mivel én is szar lettem két nap alatt. semmi több.. 2 nap alatt tönkrementem. nem tudom, hogy lehetne boldogan tölteni a hétvégét. most minden kész gyász. nem tudom mivel lehetne még egyáltalán felvidítani... kár hogy megvettük a jegyeket.

csak sírok most is, és senki nem törli le a könnyeimet...

a legrosszabb az egészben, hogy...

láttam reggel. az állomáson gyalogoltam, amikor elmotorozott mellettem. annyira megdobbant a szívem... és ahogy néztem utána.. amíg el nem tűnt a kocsik mögött...annyi könnycsepp gyűlt a szemembe, hogy már nem fértek el... csak folydogáltak. és azért, mert már tegnap este is ki voltam készülve.. mert reggel is ki voltam készülve, és pont rá lett volna szükségem.. pont rá gondoltam... és erre megláttam. és azt kívántam barcsak együtt lehetnénk, hogy könnyítsen rajtam. annyira vágytam az ölelésére... annyira kellett volna egy menedék. annyira nem bírom...

ki vagyok készülve teljesen.

holnap ha lesz időm megkeresem zsoltit.
szeretném.