rengeteg szó hallgat bennem. annyira érzem, hogy kell írnom. de nem írhatom le, ami csak úgy jön. nyilvánvaló, de mégsem. nem találom a megfelelő szavakat, csak vergődöm az érzelmeim között, mert nem tudom őket kiírni. csordultig vagyok, szétfeszít....
- - -
ahogy telnek az órák, egyre jobban tudatosul bennem B. hiánya és hogy ma megint egyedül fogok elaludni, nem lesz mellettem, hogy vigyázzon rám, hogy fogja a kezem elalvás előtt. nem lesz mellettem, hogy hozzám bújjon és beleszuszogjon a fülembe. nem lesz mellettem, hogy rám szóljon, hogy kapcsoljam ki a tévét. nem lesz mellettem, hogy érezhessem a szíve dobogását a tenyerem alatt. 1 hét folyamatos együttlét, együtt alvás, együtt ébredés után, ma éjszaka nem lesz velem... ilyenkor legszívesebben csak a párnába fúrnám az arcom és sírnék.
---
a szerelem amit érzek olyan mérhetetlenül óriási, hogy szavakat sem találok rá. csak az érzés, ami belülről feszít.. még mindig pillangók. és újra rámtör a bizsergés és megszólalni sem tudok.
ilyenkor egy pár percre megállok, megáll velem együtt az idő is, és átadom magam ennek a csodálatos érzésnek. a várakozás/vágyakozás nagyobb, mint bármikor.
aztán köszöntelek a valóságban. a pozitív érzéseket negatívak követik, és elpusztít a hiány, amit iránta érzek. perzsel és szétszaggat. és ilyenkor jönnek a képek a videók, amiket a végtelenségig ismételve nézek meg róla/rólunk újra és újra.
mert bennem a fénykép, benned a fény képe ég.
ilyenkor jobban érzem magam és tudom, hogy már nem is olyan sok idő, és újra láthatom...
---
...és az arcomba lóg a hajam... hm. tusolás után eltűnik a bőrömről a rajtam hagyott illata, de a hajamról nem. megérzem rajta B. illatát, behunyom a szemem... az illata mindig megnyugtat. önkéntelenül elmosolyodom. és eszembe jut. minden mozdulata, csókja, érintése. ahogy egymásnak esünk, faljuk a másikat. ahogy fekszünk egymás mellett zihálva, már képtelenül a legkisebb fizikai erőfeszítésre is - mégis addig fészkelődünk és erőlködünk, míg hozzá nem tudok bújni. hanyatt fekszik, az oldalához simulok. kezem a mellkasán. tenyerem alatt dobog a szíve. lassan simogat végig mindenhol. minden érintésére kellemes borzongás fut át rajtam; de ha igazi beleremegős borzongást akar, a hátamon kezdi. nagyon jól tudja. ismer. kívül-belül. mindenhogy, ahogyan nőt ismerni lehet.
még közelebb bújok, a mellkasára fekszem és hallgatom, ahogy dobol a vér. lüktet és számolom a dobbanásokat. és közben érzem a sajátomat is. mind érte dobban.
hosszú percek telnek el, a puha keze megpihen a hátamon és én belesúgom a fülébe: szeretlek.
mosolyog, megcsókol.. ő is szeret. és én biztonságban érzem magam. a karjai közt.
->
hát ezt hozza vissza egyetlen villanásban, mikor megérzem Őt a hajamon. : )
-szeretleknyuff.-
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése