hm.. mégis elért a vasárnap esti depresszió. de nem is csoda.. ennyi stressz után.
nem, nem vagyok rosszul, nem vagyok teljesen magam alatt, csak sajnálom, hogy itt a jövőhét megint.
nekem gyógyszertan vizsga, Balázsnak érettségi.
-
hiányzik Balázs, mellette szeretnék reggel ébredni, úgy, mint az előző napokban is... úgy ahogy mindig szoktam. beszélgetni szeretnék vele, elmondanám mik esnek most rosszul, mik bántanak.. aztán meghallgatnám, hogy őt mi bántja. bekapcsolnám a tévét és a mellkasára feküdnék.. onnan nézném valamelyik csatorna személyiségmanipuláló műsorát. és ő csak simogatna. meg hozzámnyomná a homlokát és puszilgatna szüntelen. ahogy mindig. és persze harapdálna... -.- mint mindig : ) hihi. hmm.. olyan jó is lenne.
aztán mikor elálmosodunk, kikapcsolunk mindent és szorosan egymás karjaiba bújunk. addig fészkelődünk, amíg meg nem találjuk a legkényelmesebb helyzetet és alvás..imádom.
és igen. most sírni szeretnék. és sírni is fogok úgy érzem.. nagyon fura érzés ez, de mégis jó. könnyít a lelkemen. enyhíti a feszítést... már sírok is... hm. túl sok bennem az érzelem. minden felé. főleg Balázs felé.. az érzéseim megláncolnak, irányítanak, kínoznak, elringatnak, kényesztetnek, feloldoznak, boldoggá tesznek, szétszakítanak...
-
de nekem így jó.
a vágyakozás nagyobb mindennél, erősebb, mint valaha.
--- --- ---
Méreget, és széles mosolyra húzza a száját. Kéjes, félelmetes, birtokló mosoly ez, aminek nem tud, de leginkább nem akar ellenállni az ember. Letépi rólam az utolsó húscafatokat is, a csontjaimmal játszik, az inaimat tekeri az ujjai köré, tapos rajtam, a véremet issza, míg végül az utolsó porcikám is haldokló köddé nem válik. És csak ekkor ad nekem éltető nedvéből. Nyálával s verejtékével táplálkozom, mert már az övé vagyok. A lüktetése minden szívdobbanásom, a pislogása minden élményem a külvilágból, a lélegzete az oxigén a tüdőmben. Ő az én álarcom a külvilág felé.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése