rain on me.

a héten eszembejutott EZ a szám és... hm. mennyit hallgattam. rengeteget. egymás után újra és újra. és zene szólt a fejben.. lélekben. ...

előszedtem és igen.

ismét ugyanazt a reakciót váltja ki belőlem, mint évekkel ezelőtt.

ismét ugyanúgy hallgatom egymás után újra és újra. és zene szól a fejben.

viszont a lélek nem érti. érzi, hogy ez a zene nem csupán emlékként szolgál neki.

egyszerűen csak megtalálta magát benne. de nem úgy, mint évekkel ezelőtt.

befészkelte magát és nem a zene szól a lélekben... a zenében él a lelkem.

fájdalom tűnik fel. de nem a múltból. a jelenben.

érthetetlen fájdalom, és a legnagyobb. az a fájdalom, amitől a legjobban félek. amit a legjobban gyűlölök. amit soha nem akartam érezni, és most félek ettől a félelemtől. és mégjobban fáj, hogy ez a fájdalom leselkedik rám.

mi értelme van kérdéseket feltenni?

mi értelme van a sok 'miért'-nek?

mi értelme van az életnek egyáltalán?

én csak állok a peronon és várok. képtelen vagyok felfogni a körülöttem történő eseményeket. képtelen vagyok felfogni a lehetőségeimet.

képtelen vagyok megtenni.

képtelen vagyok megérteni a választ. egyszerűen nem tudom hol tört ketté minden.

és a fájdalom csak nő, és válaszok még mindig sehol.

"tiszteld a másik feled ha szeret." ...

néha úgy vágyom rá. csak rá. bár tudná. bár érezné. bár létezne...

...

tudom, hogy minden élet vége halál. de ennek nem kell véget érnie. nem most és nem így.

nem szabad...

mi az ok? mi az okozat? .. állok az utamon, nézek a nehézséggel szembe.

az évek lassan ráncot húznak a tegnap még gyerekfejre...

akármit mondok, nincs véletlen történés csak ok és okozat. ...

szubjektívan értékes érvelés a beismert tévedés.... átgondolni nem is merem, hogy sajátmagam nem ismerem. a lényeget miért nem értem?

kik vannak értem?

tágra zárt szemekkel fátyolos a lélek tükre.

kifelé vidám de befelé fojtogat...

fájdalmas pontokat erősít fel, darabokra bontogat.

érzékelem a külvilágot, de nincsen cél..

szavaimat rendszertelenül szórja szét a szél.