2012. január 18., szerda

inconsistent.

hát igen. meglátszik, hogy elkezdődött a gyakorlat január elején. megdögleni se sok időm van, konkrétan semmi.
első héten a gyermekklinika sebészetén voltam. mindennap műtéteken bent, bár semmi komoly nem volt, csak pár sérv és társai. második héten a pszichiátrián voltam, ráadásul a zárt osztályon. érdekes volt. ez a harmadik hét, és a neurológián vagyok. itt igazán kell dolgozni, és hagynak is. segítenek, de önállóan kell megmutatni mit tud az ember. sajnos nekünk is 6-ra kell járni, azaz 4-kor kelek, és hulla vagyok, de tényleg. (Zsuzsiék csak egy emelettel vannak fölöttem, nekik fél 8-ra kell járniuk.) bámilyen érdekes, eddig még egyszer sem szúrhattam branült, de a héten igen! szóval már nem vagyok branülszűz. : D királyság.
ezen a héten anyu kiköltözött Zsuzsikáékhoz, hogy segítsen neki. végig egyedül voltam itthon, vagyis Balázzsal, mert ő meg ideköltözött. : ) nem sok energiám volt, de mindennap főztem vacsit, meg csináltunk másnapra is kajcsit, meg főztem teát.. jól esett így lenni. holnap már itthon alszik anyu, de jövőhéten megint így lesz. csak ez a rohadt koránkelés készít ki. mára ennyi, de ki tudja mikor fogok ismét jelentkezni...
///

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése