2015. május 27., szerda

F_CK all I need is U

aki unja már a nyavalygásom, most távozzon, mert ismét nem tudok más egyébbel szolgálni.
- kedves tévénézőgyerekek, közérdekű közleményünket láthatták.

nem elég, hogy meg vagyok veszve a szokásos szerelmi problémáim miatt, most a munkahelyemen is ki akarnak készíteni. mindenkinek gondja van, és mindenki velem akar műszakot cserélni. csak ezen a héten kétszer vagyok átírva más miatt. és most a jövőhetet is elbaszták. ez így leírva nem mond túl sokat, de higgyétek el nekem, készülhetek a halálomra. szombaton 18:00-tól bent vagyok vasárnap 06:00-ig, alszok egy keveset, zombi vagyok, aztán hétfőn kelek zöld hajnalban, hogy nyomhassam 06:00-tól 18:00-ig. Kedden nehogy már elkényelmesedjek, megyek estére, tehát 18:00-tól szerda 06:00-ig, aztán szerda reggel ahogy hazaérek, nehogy azt higgyem már, hogy élek, még aznap menjek vissza estére! aztán amikor csütörtök reggel hazajövök már a nevemre se fogok emlékezni.... az egész napot átalszom, ami miatt nem fogok tudni este aludni, ezért pénteken is későn kelek és azt sem tudom hol vagyok, persze éjszakára megélénkülök, és már nem is alszok, mert minek azt, hanem megyek hajnalban vissza a kibaszott klinikára. ha legalább utána lazább lenne, de nem lesz. nemhogy a nevemre nem fogok emlékezni, azt sem fogom tudni, hogy fiú vagyok-e vagy lány... és akkor szopok, mint a torkosborz, jön a szabadságolás, és ennek a sok szopásnak az örömére, még azt a 2 hét szabadságot sem fogom megkapni, akkor és arra a 2 hétre, amikor szeretném, mert mások gyorsabbak voltak. pont az a 2 ember, aki miatt jelenleg a legtöbb szopás van. bocsánat a sok trágárságért, de EZT NEM LEHET ÉP ÉSSZEL KIBÍRNI.

nem elég, hogy meg vagyok veszve a szokásos szerelmi problémáim miatt, és nem elég a sok szopás a munkahelyen, most még a supernatural évadzáró részét is megnéztem, és körülbelül fel tudnék robbanni az idegtől, hogy vége és megint várni kell őszig a folytatással.

nem elég, nem elég, nem elég.

egyetlen dolog, vagyis egyetlen személy tudna enyhíteni a fájdalmaimon, pont az, aki miatt a legjobban fáj.

megmondom a szívemnek, hogy álljon meg végre, nektek meg jó éjszakát.

2015. május 18., hétfő

szeretem.

szőrtelenítettem, hajat mostam, körmöt festettem, készülődtem, várakoztam, még mindig csak várakozom, de már nincs mire... 
most itt ülök egyedül és blogolok, közben arra gondolok, mekkora idióta is vagyok valójában, hogy 2 napja várok egy olyan programot, ami csak a képzeletemben létezett. elgondoltam valamit, és "ha én kitalálok valamit, annak úgy is kell lennie" alapon, biztosra vettem, hogy az úgy is lesz. kertelek itt jobbra balra, én vagyok a hónap címeres barma, saját magamat ültettem fel. ebbe az érzésbe bele kellene halni, és még darwin díjat is kapnék. a lány, aki saját szarába fulladt bele.
segítsetek rajtam, lehet, hogy már orvosi eset vagyok. hahaha most nagyon röhögök, aztán meg mindjárt lefekszem az ágyba és zokogok. bitch pls.
most komolyra fordítva a szót... kétségtelen, hogy kezdek belebetegedni a saját hülyeségembe.
hiányzol. nagyon. egyre jobban. a nap minden percében... de te úgysem olvasol.. mi lenne ha olvasnál? tudnád vajon, hogy miattad van az egész? te tehetsz mindenről. magadra ismernél a legbensőbb gondolataimban? ebben a sok fájdalomban... ? el se tudom képzelni... de tegyük fel, hogy magadra ismersz: kérlek szólj mindenképpen, valahogy úgyis le kell zárni a dolgokat. 

(...)

jól vagyok és egyszer majd a szívem sem sajog tovább, tudom. merhogy ugye "a dolgok úgy oldódnak meg, hogy elmúlnak." persze tudom én, hogy a szerelmi bánatban az a legrohadtabb, hogy elmúlik... hogy nem halunk bele a fájdalomba, hogy a fránya élet tényleg megy tovább, cinikus, nemtörődöm módon. bár én rendellenesen működöm...

2015. május 17., vasárnap

incubus

- meet me in outerspace! we could spend the night, watch the Earth come up!
- (...)
- I will hold you close if you afraid of heights...




2015. május 6., szerda

what..

..keeps my heart awake is colorful silence .

2015. május 2., szombat

ragaszkodom

Már az önpusztítás sem a régi.


Önpusztítás alatt egészen egyszerű dolgokat értek: keresztre feszülés nap mint nap, értelmetlen cselekedetek és szavak,"a lét elviselhetetlen könnyűsége", az összes gondolat és érzés pontos analízise, zavarodottság szítása görcsös ragaszkodással, meg ilyesmikre gondoltam....

2015. április 29., szerda

keep up

De mi van akkor, ha az élet csak ennyi és nem több?
Mi van akkor, ha nincsenek "nagy örömök", nincsenek rendkívüli dolgok és sosem jön el az a valami, amire olyan nagyon várok?
Emlékszem, már kamaszkoromban is csupa várakozás voltam.
Mindig az volt az érzésem, hogy ez a valami, amiben létezem, még nem lehet az élet, az majd nemsokára következik mindenféle nagy csinnadrattával és tüzijátékkal és attól kezdve minden csupa fény lesz és boldogság és izgalom.
De mi van ha tévedek? Mi van, ha az élet tulajdonképpen monoton, szürke vacak, sok kínlódással és kis örömökkel?
Nem nagyon tudom, hogy akkor mi van.
De sejtem, hogy a szürke monotonitásba sosem fogok belenyugodni.
Az én életösztönöm azt diktálja, hogy kivárjam azt a valamit, amit gyerekkoromban elképzeltem....

2015. április 10., péntek

nothing ever changes

utálom már, hogy mindig csak panaszkodni jövök ide, de nem tudok ellene mit tenni. az, hogy ilyen kevés poszt van egyáltalán nem arra utal, hogy nincs bennem semmi negatív, amit szanaszét szórhatok... egyszerű az ok: nagyon nagyon lassú ez a rohadt blog. nem tudok haladni vele semerre, pedig már ráférne egy kiadós átszerkesztés, felújítás. na tessék, megint csak panaszkodok. :D
egyébként higgyétek el nekem, elég boldog életet élek.... ezt a blogot már rég megérintette a sötétség.
na puszi.

2015. március 25., szerda

hit me with your best shot.

Vajon miért van az, hogy veszni hagy az ember dolgokat, csak mert nem tud beszélni róluk, csak mert nem tud helyesen beszélni róluk, csak mert bizonyos érzések, gondolatok, események egyszerűen nem kimondhatóak? Annyi minden kaparja a torkom, de mire szóra nyitnám a számat, már elmúlik a pillanat, elillannak a képek. Olyan, mint állandóan befüvezve megpróbálni beszélni arról a bizonyos másik dimenzióról. Megfoghatatlan, illékony, nincsen is.
Csak a torkom kaparják szüntelen a ki nem mondott szavak. És lehet, hogy egész más életem lenne nélkülük.
("
Egész elhibázott életemben")
Ez a verssor meg. Na igen.

2015. február 8., vasárnap

just a lesser version of something

"I think anybody who falls in love is a freak. It's a crazy thing to do. It's kind of like a form of socially acceptable insanity."


túl sok ez itt belül, mindjárt felrobbanok. folyamatosan könnyes a szemem, nem látok, homályos.
félek, fázok, befordulok, megfordulok, háttal állok.
leteszem, nem cipelem, nem akarom már tovább vinni, elég volt, elég.
kiabálok. kiabálok miért nem hallasz? miért nem hallod?
miért nem hallja senki?
nem hallanak... összeroppanok.
visszaveszek mindent a hátamra, ismét elindulok...
sétálok, egyre beljebb a városba... egy városban, ami mindig alszik, most mégis vannak emberek.
sietnek, csak mennek, előre néznek, nem beszélnek.
lépkedek tovább, nézem magam előtt ezt az élettelen életet, az embereket, akik egyre csak jönnek és mennek, mit sem törődve a másikkal. nem törődve velem.
érzem, ahogyan a hideg szél hozzáér a bőrömhöz, ahogy a szürke égbolt betakar.. fázok.
egy hirtelen jött vihar eltol mindent és mindenkit tőlem, engem is elrepít, aztán elhajít egy üres helyen, magamra hagy az érzésekkel, ezzel az egy érzéssel, amit lehetetlen leírni. sötét van.
próbálok nem sírni, ég a szemem, fáj a fejem, talán majd most végre belehalok.
őrjöngök, ordibálok, kitör a hisztéria, levetkőzök és végigtapogatom minden egyes porcikámat, valahol lennie kell egy gombnak, ami kikapcsol minden érzést, vagy csak egyszerűen leformáz, újraindít egy tiszta lappal... de nem találom sehol. megfagyok.
fekszem a föld felett, az ég alatt, milliónyi fényes pötty. bár véget érne minden, itt és most. megszámolom őket, sokan vannak, jutok amíg jutok, már tényleg nagyon fázok. nevezek ki kedvencet is magamnak, és elképzelem, hogy repülök felé, a pici fényes csillaghoz, amit ebben a pillanatban a szívembe zárok. emelkedik a lelkem, ha a test nem is, és érzem, hogy vár rám. olyan sokan vannak. belehasad a szívem ebbe az érzésbe, túl sok ez itt belül, mindjárt felrobbanok, bár véget érne minden itt és most. már nem fázok. nem félek. ahogyan fekszem a földön rájövök...
magam voltam mindig,
s nem magamra maradtam.


"sometimes I think I have felt everything I'm ever gonna feel. And from here on out, I'm not gonna feel anything new. Just lesser versions of what I've already felt."





2015. január 1., csütörtök

2015

legyen boldogabb az új év.