2015. február 8., vasárnap

just a lesser version of something

"I think anybody who falls in love is a freak. It's a crazy thing to do. It's kind of like a form of socially acceptable insanity."


túl sok ez itt belül, mindjárt felrobbanok. folyamatosan könnyes a szemem, nem látok, homályos.
félek, fázok, befordulok, megfordulok, háttal állok.
leteszem, nem cipelem, nem akarom már tovább vinni, elég volt, elég.
kiabálok. kiabálok miért nem hallasz? miért nem hallod?
miért nem hallja senki?
nem hallanak... összeroppanok.
visszaveszek mindent a hátamra, ismét elindulok...
sétálok, egyre beljebb a városba... egy városban, ami mindig alszik, most mégis vannak emberek.
sietnek, csak mennek, előre néznek, nem beszélnek.
lépkedek tovább, nézem magam előtt ezt az élettelen életet, az embereket, akik egyre csak jönnek és mennek, mit sem törődve a másikkal. nem törődve velem.
érzem, ahogyan a hideg szél hozzáér a bőrömhöz, ahogy a szürke égbolt betakar.. fázok.
egy hirtelen jött vihar eltol mindent és mindenkit tőlem, engem is elrepít, aztán elhajít egy üres helyen, magamra hagy az érzésekkel, ezzel az egy érzéssel, amit lehetetlen leírni. sötét van.
próbálok nem sírni, ég a szemem, fáj a fejem, talán majd most végre belehalok.
őrjöngök, ordibálok, kitör a hisztéria, levetkőzök és végigtapogatom minden egyes porcikámat, valahol lennie kell egy gombnak, ami kikapcsol minden érzést, vagy csak egyszerűen leformáz, újraindít egy tiszta lappal... de nem találom sehol. megfagyok.
fekszem a föld felett, az ég alatt, milliónyi fényes pötty. bár véget érne minden, itt és most. megszámolom őket, sokan vannak, jutok amíg jutok, már tényleg nagyon fázok. nevezek ki kedvencet is magamnak, és elképzelem, hogy repülök felé, a pici fényes csillaghoz, amit ebben a pillanatban a szívembe zárok. emelkedik a lelkem, ha a test nem is, és érzem, hogy vár rám. olyan sokan vannak. belehasad a szívem ebbe az érzésbe, túl sok ez itt belül, mindjárt felrobbanok, bár véget érne minden itt és most. már nem fázok. nem félek. ahogyan fekszem a földön rájövök...
magam voltam mindig,
s nem magamra maradtam.


"sometimes I think I have felt everything I'm ever gonna feel. And from here on out, I'm not gonna feel anything new. Just lesser versions of what I've already felt."





Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése