2011. július 30., szombat

selfdestroy.

és az a bizonyos történet hiányzik belőlem. nagyon rossz kedvem van, nem sok okom van rá pedig. zenét hallgatok, régieket és megint bevillannak képek, de most könyvekből... részletek, egy egy régen olvasott történet főszereplője, persze, ahogyan elképzeltem magam előtt. sokszor olvasott könyvek, nem elég sokat olvasott könyvek, nem befejezett könyvsorozat első részei... mindenből egy kicsi. minden dallamnál más helyszín, ha behunyom a szemem, szinte én is ott vagyok. jó lenne olvasni, de ekkor rájövök, hogy nincs kéznél, amire szükségem lenne. nehéz...
félelem van bennem. a hétfő gyilkos lesz nekem. sohasem gondoltam volna, hogy létezik olyan vizsga, amitől meg tudnék dögleni. ez az. és ha nem sikerül meg is fogok dögleni. félek... hm.
Roxmorts utcái... a kalandok. harry potter. igen néha eszembe jutnak. egy kis részem sajnálja is, hogy nincs már mit elolvasni. egy kis részem vágyik a további történetre. akárhogy.
a kárhozottak cirkusza... igen, sokszor eszembe jut. jó lenne tovább olvasni, hiszen annyit lehetne még kalandozni... szinte érzem a hűvöst a tarkómon, magam előtt látom a keskeny utcákat. magam előtt  látom Jean-Cleude-ot és a kutyáit. a rendőrök telefonhívásaira ki felel? ...
érdekes, hogy miket tud előhozni bennem egy egy ismert dallam. de olvasási vágyaimat nem lehet kielégíteni...


és a szar kedvem is megmaradt. király.

2011. július 29., péntek

brings back memories.

ma megint eszembe jutott egy régi ismerős dallam. nem tudok nem mosolyogni, amikor ezt a zenét hallgatom...
olyan sok emlék úszik a szemem elé, de csak villanások. mosolyok, egy szempár, a fűben fekvés és felhő bámulás... amikor a kék égen úszik a sörhab és te minden alakot belelátsz. aztán rád sötétedik és tele van az ég csillagokkal. sohasem voltam olyan magányos, mint azon a napon.... teljesen egyedül voltam... úgy éreztem az egész világ ellenem van.
rátaláltam az mp3 lejátszómon erre a számra, és miközben lefeküdtem a harmatos zöld fűbe, elindítottam és feltekertem a hangerőt. kúszott a fülembe, szúródott az agyamba, lehunytam a szemem és forgott velem a világ. akkor jött el az a pont, hogy a sírás határáról visszafordulva elkezdtem mosolyogni. aztán vége lett a számnak és újraindítottam. mikor harmadjára indítottam újra, beállítottam az ismétlés funkciót... nem tudom hányszor ment le aznap egymásután körbe-körbe, de azt tudom, hogy a kék ég már átváltott feketébe és millárdnyi fényes pont ragyogott. akkor jöttem rá az én örök bölcsességemre.... az emberek nem magadra hagynak. magad vagy egyedül mindig és néha körbeölelnek. néha egyedül hagynak. a saját utad te járod, te választod ki, hogy kiket szeretnél magad mellett látni, és ha magadra hagynak sem vagy egyedül. csak úgy érzed. a holnap mindig könnyebb egy fokkal. vagy épp nehezebb. azon a napon voltam a legmagányosabb. de csak mert mindenkit elküldtem magam mellől. kell a hallgatás, kell a csönd.
megtisztulás.

2011. július 27., szerda

invisible.






nem is tudom kifejezni megint mekkora düh lángolt fel bennem.... olyan hihetetlenül furcsa, hogy rég lezárt dolgok ha ismét napi témává válnak, mennyire fel tudnak kavarni. tudom, hogy nem tudok változtatni semmin, de a tehetelenség szétfeszít. erre halmozódik minden más. anyu miatti aggódásom se lankad, állandóan szegény lába jár az eszemben. a jogosítvány, szétizgulom magam, hogy sikerüljön hétfőn a vizsga.
Balázs, hogy mindig félreértések szülik a problémákat, meg véletlen balesetek. a kurva motorja, ha kéne nincs ha nem kéne van, ha lehetne egy nyugodt esténk, úgysem lesz, mert más belekavarja a szarba. ha mehetnénk együtt koncertezni, amit élveznénk is, akkor szintén lesz valami, ami miatt Dettike kimarad a jóból.
vissza akarok takarodni tokajba, és kiinni az összes borospincét. újraélni a fesztivált, izzadni, táncolni, ugrálni... érezni a semmit, a felszabadultságot, látni a barátokat... nevetni... nagyon nevetni. élni.
el akarok takarodni az országból messzire, és elfelejteni, hogy élnek itt emberek, hogy létezik egyáltalán a magyar föld, hogy léteznek magyar cigányok, söpredékek, hogy élnek ellenségek, és utolsó férgek.
elmennék és vissza se jönnék, maximum halálom előtt, hogy még utoljára lássam mivé vált a magyarság.
nincs szüségem ezekre az emlékekre, az állítólagos barátokra, erre a légkörre, semmire sincs szükségem.
nekem elég lenne az ott. az amerikai álom. nem kellek én ide. senkinek
nem kell nekem se senki, élni szeretnék, boldogan, mindenki elbaszott élete terhe nélkül.


szétszakadnék. de nem merek.





mernék én. de szétszakadok...

2011. július 21., csütörtök

turn you inside out.

( heart skipped a beat. )

orange crush.

maximum remedium irae mora est.


olyan rossz látni, hogy elhanyagolom a blogot. nincs idő...  írni lenne mit. emlékszem én mindenre, de mégis vágyok rá, hogy visszaolvassam, összegezzem, átértékeljem a dolgaimat.


hazajöttem hegyaljáról.
ez volt a negyedik fesztiválom és igen ez lehetett volna a legjobb is. ez volt? talán ez is volt a legjobb. ezt teljesen a sajátomnak éreztem és minden ember a barátom volt. nem volt velem Balázs. hát na. lehet, hogy jobb is. de velem volt Zoli és ott volt Timi. és a többiek, Krisztián, aki oltári nagy arc. imádom. és végre alkalmam volt Eriket is jobban megismerni, és egyből meg is szerettem. Ádám, Rokker, a Nap Hőse, Maczóék, Stopika, Gyurmi és még sorolhatnám... szebbé tették a napjaimat. mindannyian hozzátettek valamit.
egy hétig elfelejtettem mindent, ami nyomaszt. mindent, ami lehúz a mély víz alá...
mióta vége a gyakorlatomnak.. és nyár van, az az igazi nagybetűs... és ami még csak 21 napja tart... nem érzem igazinak. túl sok teher ült a nyakamba, amit nem hagyhatok kezeletlenül. hiába állnak mellettem. hiába nyújtanak felém segítő kezet, ilyenkor képes vagyok vakon ülni... hiába vannak körülöttem megértő emberek, akik mindent megtennének, hogy könnyítsenek rajtam. én ilyenkor egyedül vagyok. az a bizonyos nem magamra maradtam, hanem magam voltam mindig érzés fog el és csak a saját fejem után megyek.
aztán kilábalok.
mindig meglepődök azon, hogy mi segít a végén. egy régi emlék, egy barát, akivel egy szót se beszélek, egy pillanat a diófa alatt, amikor a lemenő nap simogatja a hajamat.
egy dallam, amit sosem hallottam, egy érzés, amit sosem éreztem. egy kapcsolat, ami nem is létezett igazán, egy ellenség, aki nem is vétkezett bizonyára.
egy idegen mosolya, egy ismerős szitka. egy eltűrendő kellemetlenség, egy életidegen pillanat.
egy önzetlen állat közeledése, egy utált zene dalszövege, a legnehezebb latin kifejezés, amiben magamra találok.
egy régi sorozat újranézve, egy új sorozat megismerése. egy elvont film, egy elvont film zenéje.
egy pohár víz jéggel. egy kád víz jéggel. a felismerés pillanata.
egy képzeletbeli pofon a legjobban gyűlölt embernek. egy képzeletbeli gyilkosság.
aztán képzeletbeli öngyilkosság. aztán feltámadás, újjászületés.
a legegyszerűb,b legkézenfekvőbb, legegyértelműbb segítség segít mindig a legkevésbé. az, ami természetes és jelen van minden pillanatban sokszor láthatatlan. adottság kell ahhoz, hogy mindig megtaláld, amikor szükséged van rá és életben tartsd, hogy megmaradjon örökre.
de mi van akkor, ha csak az tud segíteni, aki a legnagyobb gondodat okozta? ha csak az tud megmenteni, aki széttépett és kiölt belőled mindent. ha a halálodra csak az az egy gyógyszered van. ami azt elősegítette....
tanulj meg meghalni. és az élet megtanít feltámadni.
...
egy álomban élek. rémálom és néha meseszép. imádom az álmaimat, imádok álmodni. ha tehetném minden egyes álmomat rögzíteném, hogy aztán éberen kielemezhessem, újraélhessem. nem mindet persze... de nagyon ritkán... vannak olyan álmaim, amik olyan óriási hatást gyakorolnak rám, hogy ez a hatás belémvésődik, és meghatározza a napjaimat, az érzelmeimet, a kapcsolataimat. főleg az álomban szereplő emberekkel, tárgyakkal kapcsolatban. már ébren is álmodom. és szép ez az álom, talán a legjobb, amit eddig csak álmodhattam, és mégis haldoklom benne. imitation of life. vajon mielőtt meghalok felébredek?
...
nem képes felszínrehozni. 
gyenge a kifejezőképesség. 
03:25 és nincs már semmi. 
csak szavak.


szavak és csendek...


2011. július 11., hétfő

a nyakamon a sugarak a kezeid.

nem volt időm írni. már július van. végre vége a gyakorlatnak és kezdődhet a nyár. minnél több időt akarok Balázzsal együtt lenni, de ez mindig sikerül is, jó mindennap együtt aludni vele... sajnálom, hogy idén sem jön velem hegyaljára, de jól fogom érezni magam... : ) a társaság mindig nagyon jó. bár tudom hogy hihetetlenül fog hiányozni. holnap indulok Tokajba. itt volt este és elmondta, hogy nagyon fog aggódni értem és vigyázzak magamra. aranyos volt. várom nagyon a hetet és remélem nem fog fájni a fejem. ma már a 4. nap, hogy sajog.
ja és kurva meleg van. :D el fogok pusztulni. jah és kurva nehéz lett megint a cuccom. nem hiszem el XD
jajjj de jajj de jó lesz. ha hazatértem, lesz élménybeszámoló. vagy nem.
szerelmeeees vagyok. :D boldog harminchetediket nyuszifül :D (sikerült kiszámolni XD)


és ti meg hallgassatok Apey-t, mert .... odabasz.