2011. július 29., péntek

brings back memories.

ma megint eszembe jutott egy régi ismerős dallam. nem tudok nem mosolyogni, amikor ezt a zenét hallgatom...
olyan sok emlék úszik a szemem elé, de csak villanások. mosolyok, egy szempár, a fűben fekvés és felhő bámulás... amikor a kék égen úszik a sörhab és te minden alakot belelátsz. aztán rád sötétedik és tele van az ég csillagokkal. sohasem voltam olyan magányos, mint azon a napon.... teljesen egyedül voltam... úgy éreztem az egész világ ellenem van.
rátaláltam az mp3 lejátszómon erre a számra, és miközben lefeküdtem a harmatos zöld fűbe, elindítottam és feltekertem a hangerőt. kúszott a fülembe, szúródott az agyamba, lehunytam a szemem és forgott velem a világ. akkor jött el az a pont, hogy a sírás határáról visszafordulva elkezdtem mosolyogni. aztán vége lett a számnak és újraindítottam. mikor harmadjára indítottam újra, beállítottam az ismétlés funkciót... nem tudom hányszor ment le aznap egymásután körbe-körbe, de azt tudom, hogy a kék ég már átváltott feketébe és millárdnyi fényes pont ragyogott. akkor jöttem rá az én örök bölcsességemre.... az emberek nem magadra hagynak. magad vagy egyedül mindig és néha körbeölelnek. néha egyedül hagynak. a saját utad te járod, te választod ki, hogy kiket szeretnél magad mellett látni, és ha magadra hagynak sem vagy egyedül. csak úgy érzed. a holnap mindig könnyebb egy fokkal. vagy épp nehezebb. azon a napon voltam a legmagányosabb. de csak mert mindenkit elküldtem magam mellől. kell a hallgatás, kell a csönd.
megtisztulás.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése