2011. február 9., szerda

living in a world of nonsense.

living in a world of nonsense.

jesszusom.. annyi mindenen kattogok.. rettentő ez a gondolat áradat.. annyi kiírnivaló lenne, annyi fontos dolog, és nem bírok leírni egy normális mondatot sem...
magamnak teszem tönkre az életem, vagy tényleg mások teszik azzá?..
hihetetlen érzelem kavalkád, robbanni készül kifelé de én csak szorítom vissza... gyűlölök és szeretek minden pillanatban és értetlenül állok a probléma előtt, hogy: nemtudomnemadninekedazegészet.
de neked tényleg nem kell belőlem az egész... úgyhogy elvesztem az egészet ezért.
ilyenkor jön rá az ember, hogy a mérhetetlen szeretet és a rettenetesnagy gyűlölet között csak egy hajszál van. én most csapongok egyik oldalról a másikra és elvesztem a fejem. próbálok túlélni. túlélni minden napot, túlélni saját magamon, a kirohanásaimon és az érzelemhullámokon. minden kurva percben megköszönöm, hogy van még erőm mindent elviselni...
és nézd, írok és hajnal van már és elmegy az áram... csak a laptop fénye világít és csak a billentyűzet kopogása hallatszik.. mintha ez is egy jel lenne, hogy hagyjam abba, hogy feleslegesen küzdök az élet ellen, mert a földre dobtak és maradjak élve. de halni szeretne minden porcikám..
miért hiszem azt, hogy könnyebb lenne az életem egyedül? teljesen magamra hagyva mindennel. miért? nem tudom. az ember mindig többet akar és egyre jobban akar lenni. a jelen mindig szar és mindig lehetne jobb. hogyan? próbálkozz és kiderül. kifelé nem befelé nem. hogy mi a francért élek én ezen az érthetetlen bolygón. vagy pont itt, ilyen emberek között....
a gond ül az ember homlokára...és ki tesz ezért/ezellen. ?
most nem akarok semmit, senkit, csak nyugalmat, sötétséget, csöndet, csillagokat és egy lakatlan helyet.
kifelé nem nézek, befelé nem látok.
elegem van a sok segítő bíztató szóból.. hogy mostmár minden jobb lesz, mert ez így lesz az úgy lesz. szép lesz és mesés, mert ilyen egyszerű. egyik napról a másikra hogy változzon meg egy egész életnyi szenvedés?
pár nap alatt hogy lehet rendbehozni éveket? szerintem sehogy.
"mer a szerelem se tarthat el addig ameddig valahogy még ellát az ember" ... miért van erre szükség? 
sosem kerestem a szerelmet... mindig valahogy csak megtalált és gúzsba kötött letaglózott magához kötött a világvége érzettel, hogy itt már semmi nincs ami jöhet, csak ez van itt te meg ő. senkimás. dehát ha pezrsel a mindent leküzdő szerelem, akkor miért kell szenvedni? vagy ez egy ilyen törvény, hogy ha szerelmes vagy szenvedned kell? még akkoris ha viszont szeretnek? vagy csak egyszerűen a világ gyűlöl minket és próbál mindent elkövetni, hogy rossz legyen az élet. hülyeség. minden baromság. 
ez itt a karma vagy mi? ez jár nekem? oké rendben. de most mi legyen akkor? nekem mindegy, csak legyen valami. valaki mondja meg nagyon gyorsan, hogy merre induljak el? hogy hova akarok megérkezni? mennybe vagy pokolba? mindkettő szar.és mindkettő mesés. nem lényeges.
az életnek előre és háttal a halálnak.
mindennek háttal.

hát semmivel nem jutottam előre, hát akkor mehet tovább az élet, mint mindig, ugyanolyan szarul...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése