nemigen.

"Kiöntöm a lelkem, semmi szükség tovább arra,
Hogy csak teher legyen bennem, inkább felhányom a falra.
Vagy csak kiöntöm az alattam még folydogáló szennybe,
Így még elkerülhetem a véletlenszerű feljutást a mennybe."

égeti a szemem a könny. a kimondatlan mondatok kaparják a torkom. 
annyi minden értelmét vesztette már az életemben. miért is ne lássam be?
miért is higyjek a látszat-élet képzetem nyugtató vibrálásának? miért jó játszani a skizofrént? ...
néha kitisztul az agyam és rájövök, hogy minden szép és jó, amit érzek csak egy-egy emlékkép-foszlány ismétlődő lepergése az agyamban.  
miért akarom elhinni... miért kapaszkodom ennyire a hamis boldogságba?  belülről rothaszt szét és darabokra hullok.
túl könnyű nem gondolkodni, eltűrni, túl könnyű tönkremenni. túl nehéz beismerni, elfogadni, végetvetni.
túl nehéz élni.
túl könnyű meghalni.
a legegyszerűbb: úgy hazudni, hogy már magad is elhiszed. 

minden végzet nehéz és fájdalmas és minden olyan közhelyes.
a szívem is oly közhelyesen hasad apró darabokra, hogy szinte már banális.

vajon mennyi idő kellene utána, hogy újra életképes legyek... ?




"nemigen
megy ez előre, de hátra sem, 
se tolni, se húzni nincsen erő
és maradt csak a zaj
a halmazvíz meg elfolyt
a mosolyod kristály
a lelked meg ólompehely. 

hagyd abba..."