the sun also rises.

uhh... úgy szeretnék már egy teljes napot Balázzsal tölteni. mindig estére találkozunk, együtt alszunk, de délután elmegy próbálni, motort mosni, telefont intézni, mindig megy valahova, és estére jön vissza. és alszunk. és felkelünk és megy a dolgára. és ha nincs dolga, akkor is lesz. legyen próba. de amikor a legjobban szeretném, hogy legyen valami végre, akkor nem csak próba van. hanem arizóna is, de mintha direkt úgy lenne, hogy nekem ne legyen jó. pedig szerette volna, hogy menjek vele, de én este 10-kor már hova menjek, mikor még trógerbe ülök az ágyon zsíros hajjal? éjfélre se érnék fel. pedig nem sokszor van olyan, amikor csak kettőnké az egész ház. dehát nem baj, tudom, hogy önzőség lenne ha felháborodnék, nem is háborodok fel. nem csak az enyém, nem lehet velem 0-24. így is örülhetek... dehát persze, hogy 0-24 vele akarok lenni, hát milyen a szerelem? ilyenkor mindig olyan elfuseráltnak érzem magam, ha nincs itt velem, vagy nem lehetek vele... olyan mintha kicentrifugáltak volna. mintha a lelkem kibújt volna a védelmező burokból és most mindenki rajta taposna. mi a francért kell ilyet érezni? : ) inkább örülnöm kellene, hogy jól érzi magát.... örülök is. csak én meg megint önző vagyok és én nem érzem jól magam.. : ) 3 év alatt ahhoz szoktam hozzá, hogy szinte 0-24 együttvagyunk, életünk dolgainak 90 %-át együtt csináljuk, és együtt megyünk szinte mindenhova. mikor fog elmúlni a szar érzés végre, ha nem vagyunk együtt? hát...
ha már nem leszünk szerelmesek egymásba, igen hülye kérdés volt. de akkoris olyan gyatrának érzem magam.
le kell foglaljam magam. megyek és mindent megcsinálok amit a héten elterveztem.



ouhww yeah... és még be se mutattam Jensen után a második "szeretőmet" : D
(Balázskám, de azért ne féééélj, te vagy az első. :D )