hát... tegnap amikor lefeküdtem, és ma reggel amikor felkeltem nem gondoltam, hogy ez lesz ebből az estéből, és hogy nem lesz értelme a szerdai és csütörtöki napomnak.
nagyon szomorú vagyok, mert nem szerettem volna egyedül tölteni az őszi szünetem javát.
különösebben nem zavar, hogy nincs semmi programom más emberekkel, mert nekem most igazából nem arra van szükségem, hogy szóba elegyedjek mindenféle jó ismerőssel és beszéljük ostobán a semmit... és ez az én legnagyobb hibám. nem vágyom a valódi társas kapcsolatra... úgy érzem tényleg antisociális lettem. és így érzem jól magamat.
én ki merem jelenteni, hogy nincsenek barátaim. helyes ez így?... hm nem tudom. vannak barátaim, persze. sok... de az az igazi barátság, ami csak 2 ember között van, örök, őszinte és csodálatos... na az nincs. azt hittem régen volt. talán volt is, de az csak egy jóféle utánzat volt. az örök barátság átmeneti kópiája. az igaz barát nem hagy el... azóta nem próbálkoztam egy igaz barátság megkötésével, hiszen mind elhagynak. semmi sem örök. de egyszer csak keresetlenül belépett az életembe egy ember, akiből barát lett és akiben éreztem az örök barátság szikráját. még mielőtt kibontakozhatott volna az egész... még mielőtt kiteljesedhettünk volna... elment. itt hagyott. elköltözött. ebből lehetett volna olyan valódi dolog. lett is volna, ha mellettem marad.
de most nincs. hiába van rengeteg közelebbi barátom, távoli jó haver, gyerekkori ismeretségek... egyik sem tesz boldoggá egy bizonyos szinten túl.
anitsocial lettem, így nem tartok igényt a társas kapcsolatokra, és mégegyszer mondom, 100%-ig boldog vagyok... mégpedig azért, mert van mellettem valaki, aki több mint barát.
egyben testesíti meg az örök barátot, a lelkitársat, a szerelmet, a gondoskodást, a támogatót, az életet. tudom, hogy ez nem helyes így, és tisztában vagyok vele, hogy beleestem ebbe a tipikus hibába. ha bulizom, akkor szinte mindig Vele vagyok, vagy Vele és a barátaival. barátainkkal? igen, közös barátok.
és most ő bulizik. a barátainkkal. nekem nem volt kedvem... és így most egyedül töltöm az éjszakát... a holnapi napot.. és valószínüleg a csütörtököt is. az ősziszünet legeslegjavát...
annyira szomorú vagyok most... pedig nincs okom rá. de mégis van.
változtathatnék a dolgokon, de már nem tudok... nem akarok?
csalódott is vagyok... ez az én hetem... szerettem volna kihasználni... jól érezni magam... nem pedig végig szomorkodni. nem ezt terveztem... nem erre számítottam... és nem érzem jól magam.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése