2010. március 21., vasárnap

eatyouupinside.

nem tudom milyen hetem lesz.
csütörtökön megyek Budapestre a moszkvai tárlatot megnézni. Degas-tól Picasso-ig...
aztán az azutáni hét... ahh
30-án, kedden indulunk Kecskemétre a konferenciára. 3 napos lesz, és én valahogy elkezdtem rettegni. nem is tudom mikor álltam ki utoljára szerepelni emberek előtt. és nem párszáz ember elé. és ez most előadás lesz. méghozzá, ha azt nézzük tudományos. minimum 10 percig kell beszélnem és mutogatnom a poliomyelitis enterior acuta-ról. annyit csak kibírok nem? a 3 napból csak 10 perc lesz a nehéz, a többi csak móka és kacagás. csek egy baj van. ha az a röpke 10 percem a 3. nap legvégén lesz... akkor az egész kecskeméti utam borzalom lesz. már előre félek. de azt hiszem jól fog sikerülni, és vesztenivalóm sincs. bátorság.

a hétvégém jól sikerült.
pénteken vért adtam ugyebár...igen. és azt beszéltük meg Balázzsal, hogy 4 körül jön hozzám, és sütünk sütit anyunak. hát majdnem. : )
negyed öt körül felhívott, hogy nemsokára nálunk lesznek. Dani, Tóti, Reb és ő. Tehát az egész zenekar és még Reb is pluszba. :D persze gyertek skacok. 
örültem neki, még így is, hogy ilyen váratlanul jött, nagyon jólesett, hogy így összegyűltünk. ettől az egésznapos dévitamináradattól annyira feltöltődtem, hogy még sátorozni és szalonnát sütni is lett volna kedvem velük. még most is. akaromakarom. és annyira aranyosak voltak, még vettek is anyunak egy raffaellot. hát majdnem megettem őket, olyan kis édesek. sajnos keveset voltunk itt, mert fél 6 körül jöttek. : ( azért sütöttem egy kuglófot. 8 körül lekocsikáztunk a próbaterembe és jól elvoltunk. utána meg mentünk arizónába, ami tele volt, szóval átmentünk a tébolyba. ott találtunk egy kis zugot magunknak. jah és csatlakozott Agyarka is hozzánk.
tehát röviden: nagyon jó volt a péntekem.

szombat...szombatszombat. mi is volt szombaton? jah megvan.
felkeltünk Balázskámmal, tévéztünk, ettünk, kint voltunk az udvaron, aztán délután ő hazament picit, hozzánk meg jöttek Zsuzsikáék, és velük beszélgettem. estére megbeszéltük, hogy felnézünk a koronába Tótival. én értem oda leghamarabb, vettem egy söröcskét és kiültem a jó levegőre. aztán befutott Tóti is, még időben, és Balázs se késett sokat. bent találkoztunk Dihennel meg pósánnal. pósán le is lépett, és elbeszélgettünk négyesben. zajlanak az események.

ma pedig punnyadós nap volt, délután kiültünk az udvarra netezni, Balázs mutatott pár röhejes videót, meg megetettük az állatokat. tévéztünk, beszélgettünk, pihentünk, ésatöbbiztünk. jó nap volt. jó hétvége. várom már a tavaszi szünetet.
meg az áprilistizenhatot. Balázzsalbulizáskettesbenkoncertezésalovardában. <3 imádom.

1 megjegyzés: