a gondolataim összetettek, de az álmaim szétszórtak, elvesztem az ébrenlét határán, csak vagyok. az őrület mezsgyéjén eltűnnek a kibaszott kételyek.
"whenever I'm alone with you... you make feel like I am young again."
az álmok miért olyan könnyen élhetőek? az élet annyira élhetetlen néha. az a sok felesleges kérdés... a sok felesleges ember, mindenki elvész a felesleges részletekben. a rengeteg külsőség... kinek kell?
a vágyaim kifordultak magukból, lassan széttépnek belülről. azok, amiket eddig féltettem, akartam már a múlté, már csak árnyéka vagyok a régi énemnek. egy kontrasztos árnyék, ami nem tud eltűnni, amíg a létezésemet fénnyel tölti meg a világ. ez az elviselhetetlen élet. ez az élhetetlen... halhatatlan...
saját magam sem tudom, hogy mire van most szükségem. kire? kire nincs? változást kíván minden porcikám, változzunk hát. napról napra más leszek, ahogy telik az idő, egyre jobban érzem magam a bőrömben. ebben a tűrhetetlenségben.
az álmaim összetettek, de a gondolataim szétszórtak. ...
"A hirtelen támadt csöndben döbbenek rá: lehet, hogy ha most nem alszom el, talán nem alszom el többé soha, hív az ágy is, a butítóan lágy gyávaság, a részvéttől sugárzótárgyak felderengenek a sötétben, semmire nem gondolni már; így lesz a legjobb, így lesz, lennie így kell, hát legyen."
nehéz állandóan darabokra hullani, aztán újra és újra egyesülni. egy kis rész úgyis mindig eltűnik, elgurul, be az ágy mögé, el a fű között...el, és sosem lesz újra teljesen egy. hiába szeretnénk, persze azért még nem dobjuk ki... mert szeretjük. Az a legnehezebb, hogy másodpercenként 50x változik a véleményem, sosem tudom mi lesz a következő lépésem, magam előtt járok és félek. ki tudhatná hát, hogy mit is akarok valójában?
biztonságot szeretnék és megbecsülést. magányt és társaságot egyszerre. új barátságokat, régieket. elismerést. szeretet.
még emlékszem a kezdetre, így hogy ilyen közel a vég. a szavak és tettek belém égtek. kitörölhetetlenül.
akkor még te nem lángoltál, most már én nem lángolok.
a hiány új értelmet nyert az életemben.
belém szorult minden gondolat...szavak keringenek a foszladozó ég alatt, kinn a városban, benn a falak közt, a fejemben is. fázom így, pedig melegem van, fázom mégis, hiányzol. Zúg az idő. A keringő szavak után nyúlok, leírok egyet-kettőt, elmúlik egy nap.
Zúg, zakatol az idő.
És telik.
És múlik.
Aztán megáll.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése