véletlen.

én nem tudtam, nem az én hibám, de azt hittem, véletlen volt és társai.
a vége mindig az, hogy én szívom meg. lényegtelen milyen okból, vagy milyen újabb félreértés áll a háttérben... én vagyok a szenvedő alany. és mostmár nem érdekel. mindig hibás valaki. de ki? legyek én.
kikapcsolom azt a láthatatlan gombot, és falat húzok fel az agyamban, amit aztán nem kaparászok.
a könyvek és a filmek visszafogadnak köreikbe, velük személyiségként élem meg elfuserált lényemet. vagyok valaki? önösszeszedés, talán segítségként bekopognak hűséges barátaim is, napközben xanax pajtás és társai, este pedig mindig szívesen jön gerodorm is, tudja, hogyha nincs velem.. bizony nehezen alszom el...
nem kell ide semmi, csak kőkemény érzelemmentesség. hiszen úgyis mindig én leszek az, aki túl sokat akar.
sajnos, én máshogy látom a dolgokat, és máshogy élem meg őket. ez az én világom. simán be lehet állítani, hogy én vagyok a hibás, mindenki szemében, csak tessék. akkor én vagyok. én a boldogságot hajtottam, és akármennyire akartam, annál jobban elkerült. azt gondol mindenki, amit akar, én most itt kiszállok, és boldogulok a magam módján. elvárások nélkül.


amúgy 3 év + 3 hónap. jelent ez még valamit? ... 
véletlen volt...

az erekben szalutál a parancs,
hogy keringeni kell.